Új plébános érkezik Harkányba

Február elsejétől Kárász Gábor veszi át Ronta László feladatait a harkányi katolikus közösségben. Kárász Gábor 51 éves, 2019-ben szentelték pappá, jelenleg Máriagyűdön káplán. Harkányba költözését követően Siklóson is teljesít majd szolgálatot. Ronta távozásával mindenképp egy korszak zárul le a város életében. A közösséget erősen megosztó plébános 2000 óta volt Harkányban, 2018-ban városi kitüntetést is kapott. […]

Megoldották a büntetlen szabálysértők kérdését – leszedték a táblát

Nemrég mutattunk rá, hogy paradox módon sosem büntetik meg a katolikus templom előtt szabálytalanul várakozólat, míg a főutcán egyetlen percért is súlyos csekkek repkedtek.

Nyugdíjba megy, de úgy tűnik marad a plébános

Nyugdíjba vonul, de azt követően is hivatalában marad Ronta László, a harkányi katolikus plébános – értesültünk belső körökből, miközben az egyháza nem áll ki a nyilvánosság elé a kérdésben.

Nyugdíjba készülhet Ronta László

Ősszel nyugdíjba megy Ronta László, helyi katolikus plébános – hangoztatják a számára újabb városi elismerést kijárni szándékozó követői. Míg többen október eleji időpontról beszélnek, az illetékesek ezidáig nem válaszoltak erre vonatkozó megkeresésünkre, így azt sem tudni, ki lehet az utódja. Ronta László 74 éves, 2000 óta tölti be hivatását a helyi plébánián, 2018-ban kulturális tevékenysége […]

Olvasónk szerint nem a turistákat kellene büntetni, máshol sokkal többet szabálytalankodnak

Nem a Spar vagy Tom Market előtt fél percre megálló turistákat kellene büntetni olvasónk szerint, aki arra mutat rá, hogy valószínűleg még soha senki sem kapott csekket a templom előtt.     Szerinte igazságtalan, hogy míg a várost megtisztelő turistákat agyonbüntetik, vasárnaponként semmibe veszik a szabálytalankodást az Ady Endre utcában: a tilosban, ráadásul félig úton, […]

Szép csendben megáldották a katolikus templom mögötti parkolót

Csupán hívek körében meghirdetett, egyházi szervezésű esemény keretében áldották meg a katolikus templom mögött a szennyvízátemelő szomszédságában lévő parkolót és szobrot csütörtök délután.

Az önkormányzat is hozzájárult a templomkert felújításához

Az elmúlt hetekben zajlott a római katolikus templom kertjének felújítása, mely elkészültét a trianoni békediktátum századik évfordulójára ütemezték. A térkövezés, sziklák daruzása, építőanyag és földmunkák időközben megnövekedett árai miatt azonban segítségre volt szüksége az egyháznak.