Törökország blokkolja a közösségi oldalakat – ezért a fotóért

Nagyvilág - szerző: KT

A Facebook, YouTube és a Twitter is elérhetetlen Törökországban. A közösségi portálok mellett 163 másik szájt is elérhetetlen egy balul sikerült túszszabadító akció miatt. A foglyul ejtett ügyész fejéhez pisztolyt szorított a támadó, a kép nem tetszik a török vezetésnek.

 

 

Mehmet Selim ügyészt egy török radikális szélsőbaloldali csoport két tagja ejtette túszul és tartotta fogva hat órán át az isztambuli bíróságon március 31-én. A túszejtők posztolták a fotót, melyen Selim halántékához pisztolyt szorítottak. A rendőrség egy lövés hangja miatt lerohanta az épületet, és végzett a két támadóval. A sebesült túsz kiszabadult, de a kórházban életét vesztette.

 

A túszul ejtett ügyész vezette azt a vizsgálatot egy gyerek halála ügyében, akit 2014 márciusában kormányellenes tüntetések során rendőrök sebesítettek meg. A szélsőbaloldali csoport túszszedői azt követelték, hogy a halálos sebet ejtő rendőrt állítsák „népbíróság” elé.

 

A hét elején az ország távközlési hatósága (TIB) már blokkolta a közel 170 oldalt, akkor feloldotta a zárat. Most közölték azt is, ha kell, a Google szolgáltatásainak elérését is leállítják az országban.