Új szabályok szerint kapunk jogsit

Belföldi hírek - szerző: KT

Augusztus 15-től megváltoztak a vezetői engedély megszerzésének feltételei. A 24/2005. (IV. 24.) GKM rendelet tartalmazza a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályait, melynek hatályba lépett módosítása értelmében például nem lesz elég a 30 óra gyakorlat a B kategóriás jogsi megszerzéséhez, ugyanis 580 kilométer vezetési gyakorlatnak is teljesülnie kell. Megszűnik a vizsgaidőszak csúsztatása is, mert az elméleti vizsga kezdetétől számított kilenc hónapon belül kell sikeres tantermi vizsgát tenni, és 12 hónapon belül kell megszerezni a jogsit.

Motorosoknál kedvezmény található: mentességet kaphatnak az elméleti rész alól, ha kettő éven belül tettek kisebb kategóriás motorra vizsgát – akkor mentesség nélkül. Két éven túl elegendő egy rövidített tanfolyamot végezni, ami kevesebb levezetett óraszámból és 3 elméleti órából áll a vizsga előtt.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.