Vádat emeltek a kukoricába fulladt fiú ügyében

Baranya - szerző: KT

A Mohácsi Járási Ügyészség vádat emelt egy sombereki mezőgazdasági vállalkozó és alkalmi munkása ellen, akiknek mulasztása következtében meghalt egy 9 éves kisfiú, egy 10 és egy 11 éves fiú élete pedig közvetlen veszélybe került.

 

A gyerekek 2015. november 3. napján a délutáni órákban mentek a sombereki vállalkozó telephelyére játszani, ahol bemásztak a terményszárítóban 5-6 m magasra felhalmozott kukoricahalomhoz. Játék közben az egyik kisfiú felmászott a terményhalom tetejére, azonban abban elsüllyedt, és megfulladt. Az esetről lapunk is beszámolt.

 

A baleset időpontjában mindkét vádlott a telephelyen tartózkodott, és tudott arról, hogy a tárolónál gyerekek játszanak, azonban ezt megengedték, a gyerekeket nem küldték el.

 

Az ügyben kirendelt szakértők megállapítása szerint mindkét férfi számos foglalkozási szabályt és előírást szegett meg, ami közvetlen ok-okozati összefüggésben van azzal, hogy az egyik kisfiú meghalt, a másik kettő élete-testi épsége pedig közvetlen veszélybe került.

 

A vádlottak cselekménye halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének minősül, amiért akár 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak.