Szanyi Tibor az Országgyűlés hétfői ülésén az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva „bemutatott” a kormánypárti padsorok felé, ezért a Fidesz szerint vissza kell adnia a mandátumát – jelentette ki a kormánypárt frakcióigazgatója újságírók előtt.
Balla György egy fényképet is megmutatott a tájékoztatóján, amelyen látszik, ahogy Szanyi Tibor az interpellációjának elmondása után már leült a helyére és a bal kezével, a középső ujját felfelé tartva a kormánypárti padsorok felé int.
A fideszes politikus szerint teljesen mindegy, hogy az MSZP-s politikus kinek szánta a mozdulatot, mert „egy parlamenti képviselő, a parlament üléstermében ilyen ordenáré módon nem viselkedhet”.
Balla György hozzátette: Szanyi Tibor „nem először tesz, vagy mond vállalhatatlan dolgokat (…) de ez az ízléstelenség, ordenáré viselkedés még tőle is meglepő”.
A Fidesz szerint az esetet követően Szanyi Tibornak „kellene levonni a szükséges konzekvenciákat”, vagyis visszaadnia a mandátumát, de ha ezt nem teszi, akkor az MSZP-nek és Mesterházy Attilának kell eldöntenie, hogy vállalja vagy elutasítja a képviselője magatartását.
Balla György hangsúlyozta: ha Szanyi Tibor képviselő marad, akkor ezzel nemcsak ő, hanem valamennyi szocialista képviselő vállalja ezt a viselkedést.
A maximális pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László Szanyi Tiborra
A lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolja Kövér László, az Országgyűlés elnöke Szanyi Tiborra, amiért az MSZP-s képviselő a parlament hétfői ülésén középős ujját felfelé tartva „bemutatott” a többi frakció felé – tájékoztatta az MTI-t a házbizottság csütörtöki ülése után az Országgyűlés sajtófőnöke.
Szilágyi Zoltán elmondta: az országgyűlési törvény értelmében a havi képviselői tiszteletdíj legfeljebb egyharmadát lehet bírságként kiszabni ilyen esetekben, ez jelenleg 131 ezer 400 forint. Kövér László előterjesztéséről az Országgyűlés a hétfői ülésén, a személyi döntések között, vita nélkül szavaz. A javaslat elfogadásához a képviselők egyszerű többségének igen szavazata szükséges.
Szanyi Tibor az Országgyűlés hétfői ülésén az általa elmondott interpellációt követően középső ujját felfelé tartva „bemutatott” a többi frakció irányába. Erről Balla György a Fidesz frakcióigazgatója számolt be hétfőn újságíróknak. A kormánypárti politikus egy fényképet is megmutatott a tájékoztatóján, amelyen látszik, ahogy Szanyi Tibor az interpellációjának elmondása után már leült a helyére és a bal kezével, a középső ujját felfelé tartva a tőle balra lévő képviselők felé int.
Szanyi: cinikus, zavaros és önkényes Kövér javaslata a büntetésről
Cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek tartja Szanyi Tibor MSZP-s képviselő Kövér László házelnök javaslatát arról, hogy a maximális pénzbírságot szabják ki rá, amiért hétfőn a parlamentben a középős ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakció tagjainak. A politikus azt mondta: ezután is tiltakozni fog a rasszizmus ellen, ha kell szavakkal, ha kell „kézzel-lábbal”.
Szanyi Tibor csütörtöki sajtótájékoztatóján megismételte: interpellációja közben jobbikos képviselők rasszista megjegyzéseket tettek, kézmozdulatával erre válaszolt.
Azt mondta: cinikus a házelnök javaslata a megbírságolásáról. Szerinte Kövér László döntése – amelyet éppen a rasszizmus elleni világnapon hozott meg – azt üzeni, hogy „a zsidózást, a cigányozást, a kommunistázást érthetőnek és járható műfajnak tartja”, az erre adott reakció, a rasszizmus elleni fellépés viszont „büntetést érdemel az értelmezésében”.
Ezzel szemben – nyilvánította ki Szanyi Tibor – a rasszizmussal szemben a bűncselekményeket kivéve minden eszköz megengedhető.
A szocialista politikus zavarosnak nevezte a házelnök indítványát, mondván, a parlamenti jegyzőkönyvre hivatkozik, amely mindössze hét közbekiabálást dokumentál, noha felszólalása közben „józan becslés szerint is több száz beszólás hangzott el, több percen át több tucat képviselő üvöltözött, tombolt magából kivetkőzve”. A jegyzőkönyv nem rögzíti az összes bekiabálást, a mikrofonok pedig úgy vannak beállítva, hogy a közvetítésben csak a felszólaló szavai hallhatók – jegyezte meg.
Szanyi Tibor azzal is vádolta Kövér Lászlót, hogy kettős mércét használ, hiszen a házelnök korábban méltatlannak minősítette, hogy az MSZP ott lehet az Országgyűlésben, ezzel „képen vágva” egymillió szavazójukat.
Önkényesnek pedig azért tartja a házelnök javaslatát, mert őt nem kérdezték meg a történtekről.
Hozzátette: még „az egyébként nem túl demokratikus házszabály” sem ad lehetőséget arra, hogy egy képviselőt véleménye kifejezéséért büntessenek meg. Szerinte Kövér László javaslata „dupla csizmás lábbal tiporja” a demokráciát.
A szocialista politikus arról is tájékoztatott, hogy az MSZP-frakció úgy döntött: nemmel fog szavazni a parlamentben Kövér László indítványára, amely a havi képviselői tiszteletdíj harmadára büntetné meg őt.
„A Fidesz által kivert hisztéria alkalmas arra, hogy elterelje a figyelmet mindazon disznóságok tömkelegéről, amit ők a szó jogi és köznapi értelmében elkövetnek” – jelentette ki Szanyi Tibor. Szerinte a kormányoldal egy nem különösebben ritka, a televízióban is naponta látható kézmozdulatot „hiszterizál”, miközben „tíz körömmel védik a Jobbikot”.
Beszélt arról is, hogy a parlament vezetése három éve szó nélkül hagyja a mindennapossá váló rasszista gyalázkodást.
„Kövér Lászlónak egy szava nem volt, amikor Osztolykán Ágnest női és cigány mivoltában egyszerre gyalázta a Jobbik” – hangoztatta. Arra az újságírói felvetésre, hogy az LMP-s képviselőnőt nem az ülésteremben, hanem a folyosón érte inzultus, úgy reagált: bárhol éri ilyen támadás, kiáll Osztolykán Ágnes mellett, „lehet, hogy nem csak egy ujjal, hanem két ököllel is”.
Nem felelt egyértelműen arra, hogy bánja-e, amit tett. „Járom az utcákat (…), nem ez az első eset, hogy rasszista megnyilvánulással találkozom. Ilyen és hasonló válaszokat szoktam adni, és ez ezután is így lesz. (…) Ha kell szóval, ha kell, hangos szóval, és sok minden mással is fel lehet lépni a rasszizmus ellen. Kézzel-lábbal, igen, ez a helyes küzdelem a rasszizmus ellen” – fogalmazott.
A kérdésre, hogy miért nem készítenek felvételeket az ülésteremben a jobbikos képviselők viselkedéséről és viszik azokat a házbizottság elé, Szanyi Tibor úgy válaszolt: négyszer választották meg egyéni képviselővé, van hitele a választói előtt, ezért nem szükséges, hogy kijelentéseit tanúvallomásokkal, hangfelvételekkel igazolja. Hozzátette: 2010 óta azt tapasztalják, hogy „amit a demokratikus ellenzék előterjeszt, az csuklóból, élből, vita nélkül kuka”, és nem gondolják, hogy ezen Kövér László változtatni akarna.
Több szerénységet vár Szanyi Tibortól a Fidesz
Több szerénységet és alázatot vár a Fidesz a szocialista Szanyi Tibortól, aki csütörtökön cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek nevezte Kövér László házelnök javaslatát arról, hogy a maximális pénzbírságot szabják ki rá, amiért a parlamentben a középső ujját felfelé tartva beintett a Jobbik-frakció tagjainak.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt mondta: már önmagában az furcsa, hogy Szanyi Tibor még szóvá is teszi a házelnök javaslatát, és felháborodik rajta.
Az MSZP-s képviselőnek ehelyett elnézést kellett volna kérnie a sajtótájékoztatóján – tette hozzá a kormánypárti politikus.
„Legalább ne legyen rá büszke, mondja azt, hogy előfordul az emberrel, indulatos volt, és elnézést kér” – jegyezte meg Kocsis Máté, aki szerint jellemző Szanyi Tiborra ez a fajta „mértékvesztés”.
(forrás: MTI)
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.