Zajlik az ebösszeírás Harkányban, a gazdiknak két hónapjuk van leadni a papírt

Helyi - szerző: HH

Júliusban és augusztusban esedékes a kutyák összeírása Harkányban, ezt ugyanis az állatok védelméről szóló törvény szerint ahogy korábban, most is legalább háromévente el kell végezni.

 

 

A négy hónaposnál idősebb kutya csak csippel megjelölve tartható, melyet állatorvos ültet az eb bőre alá. Az ebösszeírásban a mikrocsippel ellátott és az állatorvosnál korábban bejelentett, a központi nyilvántartásban már szereplő, valamint a bilétával rendelkező és a helyi nyilvántartásban szereplő ebeket is be kell jelenteni.

 

Az eb tulajdonosa és tartója köteles a törvényben előírt adatokat az önkormányzat rendelkezésére bocsátani. Annak érdekében, hogy a nyilvántartás aktuális információkat tartalmazzon, ez után is van kötelezettsége, így jelezni kell az olyan változásokat, mint a kutya eltűnése, halála vagy ha csak új gazdája, esetleg kölykei lesznek.

 

Az adatszolgáltatási kötelezettség kiterjed a már korábban bejelentett ebekre is, tehát akik már eleget tettek a bejelentésnek, azok ismételten kötelesek kitölteni az adatlapot.

 

A nyilvántartásban jelenleg szereplő kutyák esetében – amennyiben a tulajdonos megadta a számát – telefonos megkeresés is történik.

 

Az ebösszeírás során sajnos közvetlen online ügyintézésre nincs lehetőség, a gazdiknak minden kutya esetében egy papírlapot kell kitölteni és azokat a Harkányi Polgármesteri Hivatalhoz személyesen vagy postán visszajuttatni – esetleg e-papíron beküldeni. Ilyen adatlapot a hivatal portáján lehet kérni.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.