Rezsicsökkentés: a következő hónapokban kapják meg a támogatást a jogosultak

Helyi - szerző: HH

Mintegy négyszázan igényelték a téli rezsicsökkentés keretében a tüzelőtámogatást azon háztartások közül, akikhez nincs bekötve a gáz, így fával, szénnel vagy egyéb módon fűtenek. Korábban számukra nem volt lehetőség igénybe venni a támogatást. 

 

A kormány korábban döntött arról, hogy a kiépített gázhálózattal rendelkező településeken fával és szénnel fűtők is megkapják a téli tüzelőtámogatást. Becslések szerint az országban mintegy 800 ezer ilyen háztartás van, de ez a döntés Harkány és környező települések számos háztartását is érinti.

 

Az igényfelmérés október 15-i – jogvesztő, tehát utólag nem pótolható – határidejéig Harkányban mintegy négyszázan igényelték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos támogatást. Mint Remmert Ferenc alpolgármester lapunkkal közölte, a beérkezett igényeket már el is küldték a Belügyminisztériumba, ahol összegzik és a kormány elé terjesztik azokat. Ezt követően kerül átutalásra a szükséges forrás az önkormányzatoknak.

 

A jogosult háztartások a téli hónapokban vehetik majd át a 12 ezer forint értékű tüzelőanyag támogatást, melynek módja és részletei csal a későbbiekben körvonalazódnak.