Kormányhivatal: be fog zárni az okmányiroda Harkányban

Helyi - szerző: HH

Be fog zárni január elsejétől az okmányiroda Harkányban – erősítette meg az Új Harkányi Híreknek a Baranya Vármegyei Kormányhivatal.

 

Mint a hivatal közölte, az ügyfélforgalmi adatok alapján a siklósi járásban található két kormányablak – Siklós és Villány – teljes körűen ki tudja szolgálni az itt élők igényeit. A Harkánytól autóval mindösszesen 8 percre található siklósi kormányablak napokban megkezdődött felújítása és átalakítása már a bezáró harkányi okmányiroda megszűnése okán keletkező esetleges ügyfélforgalom-növekedést is figyelembe veszi. A felújítást követően tovább bővül az ott található ügyintézési pontok száma, így az ügyfelek gyorsan és kényelmesen intézhetik majd ügyeiket.

 

A Kormányhivatal kitér rá, hogy Baranya megyében a legtöbb járásban jellemzően egy-egy kormányablak várja az ügyfeleket, ez alól csupán a megyeszékhely és a siklósi járás kivétel, ahol az okmányirodai bezárást követően is két kormányablak áll majd az ügyfelek rendelkezésére.

 

Természetesen a harkányiaknak 2023. december 31-ét követően sem kell majd feltétlenül Siklósra vagy Villányba utazniuk okmányügyeik miatt, ugyanis a többi kistelepüléshez hasonlóan a kormányablakbusz rendszeresen érkezik majd Harkányba, az okmányirodánál sokkal szélesebb körű ügyintézési lehetőséget biztosítva: a mobil ügyfélszolgálaton – a kormányablakokkal megegyezően – közel 3000 ügytípusban lehet ügyet indítani.

 

 

 


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.