Elítélték a Pogányban hason landoló oktatót

Baranya - szerző: HH

A Pécsi Járásbíróság légi közlekedés veszélyeztetése vétségében bűnösnek találta és egy évre próbára bocsátotta azt a pilótaoktatót, aki még 2017 októberében hasra tette le a gépet.

 

A gép több mint háromszáz méter csúszott a kifutón. fotó: rendőrség

 

Az 56 éves szegedi férfi 2017. október 6-án 14 óra körül a pogányi repülőtéren egy kétmotoros Cessna C-310 repülőgéppel végzett oktatórepülést. Mint beszámoltunk róla, az egymotoros megközelítés és leszállás vészhelyzetének oktatása alkalmával elmondta a mellette ülő sértett férfi tanulónak, hogy a fékszárnyat és a futóművet hogyan kell használni. A tanuló viszont a futókart három helyzete közül nem az alsó nyitott, hanem a középső, semleges állásba húzta. Ha a futómű ki van engedve és rögzítve van, akkor egy zöld visszajelző lámpának kellett volna világítania, de ez nem történt meg, és az oktató sem figyelt rá.

 

A bíróság szerint az oktató a leszállást megelőzően nem gondoskodott a repülőgép futóművének kinyitásáról, nem ellenőrizte, hogy az ügyben sértettként szereplő tanuló a futókart megfelelő helyzetbe helyezte-e, ezért a légi jármű hason érte el a kifutópálya aszfaltját, amin 301 métert csúszott.

 

Az oktató mindezzel veszélyeztette a tanuló életét, testi épségét, amiért bűnösnek találták. A repülőgépben 18,9 millió forint kár keletkezett.