A pécsi egyesület tagjai ismerkedtek a kórházi kezelésekkel

Helyi - szerző: HH

Folyamatos a harkányi kórház kapcsolattartása a magyarországi pikkelysömörös civil szervezetekkel, melynek keretében a pécsi a pécsi egyesület tett szombaton látogatást Harkányban. A kórház az elmúlt hónapokban Kaposváron és Szombathelyen is képviseltette magát, a Psoriasis Világnap alkalmából október 29.-én pedig dr. Péter Iván tartott előadást Szegeden.

 

 

Az egyesületünk nem múlt nélküli, 2014 decemberéig mint klub működtünk, azóta egyesületként tevékenykedünk – ismertette Keller Árpádné Jutka. A Pécsi Pszoriázisbetegek Egyesületének elnöke kiemelte: az ország több intézménye és szervezete mellett aktív együttműködést folytatnak a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházzal is.

 

A harkányi pszoriázis központtal évek óta folyamatos a kapcsolatuk, köszönhetően a kórház vezetésének illetve Gilbert Csabának – hangsúlyozta. Rámutatott, a pécsi klinika mint diagnosztikai centrum, a harkányi kórház pedig a kezelések tekintetében foglal el kiemelt szerepet tagjaik számára. A két kórház egy intézményként játszik szerepet életünkben, tulajdonképpen egy hidat képzünk kettejük között – fogalmazott.

 

Az egyesületük szerepét kiemelve az elnök elmondta, hogy tagjaik felvilágosítása és érdekképviselete mellett abban is segítik őket, hogy a kezelésekről megfelelő tájékoztatást e eljussanak. Mint mondta, a mostani előadásokon megjelent tizenöt főnek korábban nem volt lehetősége arra, hogy megismerkedjenek a harkányi kórházzal, a harkányi gyógyvíz hatásaival.

 

A szombat délelőtti előadásokon Hetesi Csilla főnővér a gyógyvíz hatása mellett a beutalás rendjét és a kezeléseket ismerteti, míg Gilbert Csaba Magyarország leghíresebb pikkelysömör-központjának működését is felvázolja a megjelenteknek.