Árnyékfesztivált rendeznek Pécsen

Baranya - szerző: HH

Kétezer éves kínai hagyomány, az indiai templomi- és az indonéz árnyjáték találkozik Pécsen, ahol kilenc ország társulatainak és bábművészeinek részvételével nemzetközi árnyjáték fesztivált rendeznek április 21. és 25. között.

 

A Karakulit elnevezésű fesztivált szervező pécsi Márkus Színház vezetője, Pilári Gábor az esemény sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar résztvevők mellett még Törökországból, Lengyelországból, Csehországból, Spanyolországból, illetve Szlovákiából is érkeznek bábművészek az eseményre, amelyen összesen nyolc árnyjáték-előadást láthat majd a közönség.

 

A fesztivál apropójáról szólva a bábművész felidézte: idén ötszáz éves a török karagöz játék, s a pécsi esemény csatlakozik az isztambuli ünnepi rendezvényekhez. A kerek évforduló jó alkalom arra, hogy a keleti és az európai árnyszínházi előadások találkozzanak – tette hozzá.

 

Az ötnapos esemény nyitórendezvényét április 21-én este fél kilenckor tartják a Széchenyi téren Szokolay Dongó Balázs zenéjével és közreműködésével. A Papír Panír csapata vetített képekkel, óriás árnyfigurákkal, mozgó vásznakkal, muzsikusokkal és kórussal teszi látványossá a nyitányt.