Hétvégén sem unatkoztak a rendőrök, akik 91 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén voltak kénytelenek intézkedni, amelyből 3 balesetben 3 ember vesztette életét. 24 baleset súlyos, 64 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 344 személyt fogtak el, ebből 56 az ellenük érvényben lévő körözés alapján került rácsok mögé, 248 személyt pedig bűncselekmény elkövetésén értek […]
Mi történt ezen a napon? Minek a világnapja van? Milyen idő lesz Harkányban? Milyen programok várnak ma ránk? Kik az ügyeletesek? A nap első cikkéből ma is megtudhatják. Szép napot kívánunk olvasóinknak, köszöntjük a születésnaposokat valamint a névnapjukat ma ünneplő Milánokat és Ivókat. A szláv Milán jelentése kedves, a német-szláv Ivó jelentése tiszafa, az […]
Kelet-Bronxban van egy kis sziget, amely nagyjából egymillió sírt rejt. A hatóságok által elkerített területet 1869 óta temetkezésre használták. Hajléktalanok, szegények és halva született csecsemők maradványait temették a Hart-szigetre mintegy 150 éven át. Amerika legnagyobb temetőjének sírjait javarészt a Rikers Islandról származó elítéltek ásták ki. A szigettel foglalkozó újságírók értesülései szerint évente most is mintegy […]
Mi történt ezen a napon? Minek a világnapja van? Milyen idő lesz Harkányban? Milyen programok várnak ma ránk? Kik az ügyeletesek? A nap első cikkéből ma is megtudhatják. Szép napot kívánunk olvasóinknak, köszöntjük a születésnaposokat valamint a névnapjukat ma ünneplő Erikeket és Alexandrákat. A német Erik jelentése nagyra becsült, uralkodó. Alexandra görög-latin eredetű név, […]
Ahogy nemrégiben Baksai Tamás kifejtette és korábban Tiffán Zsolt is utalt rá, igazán eljött az ideje a környezet fejlesztésének. Az elmúlt években az időközi választásokra bemutatott néhány játszótéren kívül semmiféle városi infrastruktúrafejlesztés nem történt – méltatlankodik egy helyi vállalkozó, majd hozzáteszi: még szerencse, hogy helyhatósági választások négyévente úgyis jönnek. Hétfőn elkezdődik a Kossuth […]
A pécsi állatkert közel egy év múlva újra kinyit, immáron teljesen új épületekkel, terekkel. Nyitását követően már a mostaninál fél hektárral nagyobb, négy hektáros területen várja a látogatókat. A felújítás alatt az állatok ottmaradnak, ideiglenes kifutókban, karámokban kapnak helyet. Megújul a főépület, lesz új simogató, vízilovak háza, majomház és ragadozók háza is. Éjszakai látványban is […]
Mi történt ezen a napon? Minek a világnapja van? Milyen idő lesz Harkányban? Milyen programok várnak ma ránk? Kik az ügyeletesek? A nap első cikkéből ma is megtudhatják. Szép napot kívánunk olvasóinknak, köszöntjük a születésnaposokat valamint a névnapjukat ma ünneplő Paszkálokat. A latin-görög-héber eredetű név jelentése húsvét. Május 17-én e napon történt: 1955-ben […]
Kevesebb munkáért kevesebb bér ár, a megfoghatatlan teljesítményre, nem kitűzött feladatokra és spekulatív mutatókra hivatkozva pedig indulhat megint a szorzóharc. Oka, hogy a helyettes államtitkár fizetéséhez fogják mérni a polgármesterek bérét. Az ősszel hatályba lépő rendeletre a Belügyminisztérium azt a magyarázatot adta, hogy a helyhatóságoktól több feladat az államhoz került, ezért a polgármestereknek is kevesebb […]
Eláruljuk: a következőt Zeynepnek fogják hívni. Honnan tudják? Mi a szösz, már a viharokat is elnevezik? Joggal vetődik fel a kérdés, hiszen Yvette egész szép médiakarriert futott be az elmúlt napokban, nem úgy, mint elődje, a Xena. [pullquote]Tudta? Yvette keresztapja egy német ablakfóliákat gyártó cég. Ára 199€ volt.[/pullquote]Az eddig leginkább csak Amerikából hallható, ott […]
Mi történt ezen a napon? Minek a világnapja van? Milyen idő lesz Harkányban? Milyen programok várnak ma ránk? Kik az ügyeletesek? A nap első cikkéből ma is megtudhatják. Szép napot kívánunk olvasóinknak, köszöntjük a születésnaposokat valamint a névnapjukat ma ünneplő Botondokat és Mózeseket. A magyar eredetű Botond jelentése buzogányos harcos, a héber-egyiptomi Mózes jelentése […]
Siklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli testületi ülés keretében nyilvánította ki véleményét és állásfoglalását azzal az alaptalan híreszteléssel kapcsolatban, miszerint Siklós városa kiköltöztetné a Váralja utcában élő hátrányos helyzetű embereket Harkány városába. Siklós városának nincs és soha nem is volt olyan szándéka és döntése, mely a szomszéd települést negatívan érintené – tájékoztatta lapunkat az önkormányzat. […]
Munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést az a vagyonőri és takarító cégeket működtető baranyai társaság, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága – tájékoztatta a szervezet sajtóreferense az MTI-t. Kuperczkó Adrienn közleménye szerint a bűnszervezet befolyása alá tartozó tizennégy cég alvállalkozói szerződések alapján vállalt és […]
Másodfokú meteorológiai riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranya megye teljes területére. A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 90 km/h-t. A megyei katasztrófavédelem szoros együttműködésben végzi a viharkárok felszámolását a megyében működő önkéntes tűzoltó- és mentőegyesületekkel. A műveletirányítási központ folyamatosan frissíti a bevethető önkéntes erők és eszközök nyilvántartását. Az önkéntes egyesületek mellett […]
12 év után lehúzza a redőnyt az iWiW. A 2002-ben indított közösségi portál népszerűsége a facebook terjeszkedésével rohamosan csökkent, manapság egyre több felhasználó törli adatait és állítja be az ironikus profilképet, amin csak egy szöveg áll: keress a facebookon. 2014. június 30-án törlünk minden adatot, utána már nem tudsz hozzáférni a profilodhoz. Ha szeretnéd […]
Tegnap délután Baranya megyébe is megérkezett a viharos időjárás, amely a riasztási számok emelkedését hozta – tájékoztatta lapunkat Kasza Anett tűzoltó főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Már negyven helyszínen volt szükség tűzoltói beavatkozásra a viharos szél miatt Baranya megyében. A legtöbb esetben kidőlt fák okoztak útzárat, de volt, ahol háztető bontott a viharos szél, és […]