Tavaly a kelet-európai valuták teljesítettek a legjobban a globális devizapiacokon – írta a Financial Times. A londoni gazdasági napilap online változatán megjelent elemzés szerint ezek a valuták „nem vettek tudomást” sem a gyengülő euróövezeti növekedésről, sem a hazai finanszírozással kapcsolatos kérdésekről, mivel a befektetőket „csapatostul” vonzották főleg a magyarországi és a lengyelországi magasabb kamatszintek. A […]
Az új munka törvénykönyve (Mt.) gyakorlati működéséről szóló visszajelzések szinte kivétel nélkül megerősítették az új törvény megalkotásának szükségességét, és bár a törvény „finomhangolására” még szükség lehet, a gyakorlati tapasztalatok átfogó összegzését legalább egyéves alkalmazás után célszerű elvégezni – mondta Kardkovács Kolos, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára az MTI-nek. Az Mt.-ről szóló törvényt – […]
Tavaly 28305 cég szűnt meg Magyarországon, mintegy 4000-rel több, mint egy évvel korábban – közölte az Opten Informatikai Kft. Az egekbe szökött a cégalapítási kedv 2012 első hónapjaiban, március elején ugyanis szigorúbb cégalapítási feltételek léptek hatályba – tájékoztattak. A havi öt-hatezer új céget hozó cégalapítási hullám után áprilistól havi két-háromezerre zuhant az új bejegyzések száma, […]
Három nappal a január elsejei indulás után a mai napon került sor a Siklósi Járási Hivatal ünnepélyes átadására. Dr. Hargitai János kormánymegbízott köszöntésében kiemelte, hogy a járások biztos szervezeti egységek lesznek, melyek nem egy évre szerveződtek. Beszédében elsődlegesen ismertette, hogy kormány célja a járások létrehozásával a régi kaotikus közigazgatási állapotok felszámolása volt, melyet szerinte mindegyik […]
A rezsidíjcsökkentés pozitív gazdasági hatására, a mérséklődő inflációra és az ennek nyomán emelkedő reálbérekre hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. „Minden, az ellenzéki oldalról terjesztett rémhírrel ellentétben” igenis érvényesülni fog a háztartásoknál a január 1-jétől hatályos tízszázalékos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés, amelynek pozitív makrogazdasági hatása is van – mondta Rogán Antal. […]
A kisadózó vállalkozások tételes adójára (kata) összesen több mint 47 ezren, a kisvállalati adóra (kiva) mintegy 5 ezren jelentkeztek be eddig – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI érdeklődésére csütörtökön. A NAV január 2-i állapotot tükröző adataiból kiderül, hogy katára összesen 47 361 bejelentkezés történt, míg a kisvállalati adóra vonatkozóan 5101 adatlap […]
Az 5 ezer fő alatti települések adósságrendezésének differenciálására tett javaslatot a kormány, eszerint a vállalkozási célú – például fürdővásárlásra felvett – hiteleknek legfeljebb a 40 százalékát vállalná át az állam. Ez a javaslat váltotta ki a legnagyobb vitát a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén. A szocialista bizottsági tagok azzal érveltek, hogy a javaslat szubjektív megítélésre […]
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint a cafetéria adóterhének növelésével visszaeshet a belföldi turizmus, ami jelentősen ronthatja a hazai szállodaipar teljesítményét, foglalkoztatási pozícióját. A szervezet ezért azt javasolja, hogy a SZÉP kártya adóterhét ne növeljék. Az MSZÉSZ pénteki közleménye szerint „megdöbbenve, s várható következményeit illetően aggodalommal” fogadta azt a bejelentést, hogy a cafetéria […]
Előrendelhetővé vált a Microsoft legújabb operációs rendszere egy amerikai webshop oldalán, ami nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a hivatalos megjelenés sincs messze. Október 26-tól rajtol a redmondi cég új operációs rendszerének értékesítése, mely a nagyjából pont 3 éve megjelent lassan korosodó windows 7-et váltja a csatasorban. Az előrendelési árakból nagyjából kikövetkeztethető, hogy idehaza […]
A hitelintézetek mérlegfőösszege 1,3 százalékkal, nettó hitelállománya 0,6 százalékkal zsugorodott augusztusban a PSZÁF adatai szerint. Az ügyfélhitelek állománya az előző hónaphoz hasonlóan mindhárom alszegmens (bankok, fióktelepek, szövetkezeti hitelintézetek) esetében csökkent. A teljes hitelállományon belül a vállalkozói hitelállomány 0,6 százalékkal mérséklődött, a legjelentősebb összehúzódás (-0,7 százalék) a bankoknál látható. A háztartásoknak nyújtott hitelek állománya 0,7 százalékkal […]
Ősszel átlagosan háromszor többet költenek a magyar vendégek szálláshelyre, mint nyáron – közölte a Szallas.hu szálláskereső oldal saját statisztikájára hivatkozva az MTI-vel. A közlemény szerint míg nyáron a foglalások értéke egy éjszakára átlagosan 6 ezer forint volt, addig ősszel 17 ezer forint fölé emelkedik. Hozzáteszik, hogy ősszel csupán átlagosan 2,5 éjszakát töltenek el a vendégek […]
A szeptemberi 6,6 százalékos mértékkel a 12 havi infláció elérte csúcspontját, az év hátralévő részében lassul a fogyasztói árak emelkedése – közölték az MTI által kérdezett elemzők, akiknek a kamatvárakozásai nem esnek egybe: úgy vélték az MNB tarthatja a 6,5 százalékos alapkamatot, de csökkentheti is. A fogyasztói árak szeptemberben 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 6,6 […]
„A gazdasági válságból való kilábalás maraton, nem pedig sprint, a legfontosabb feladat jelenleg az európai és amerikai bizonytalanságok csökkentése” – mondta Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója pénteken az IMF és a Világbank tokiói közgyűlésének egy vitafórumán, ahol a világgazdasági válságkezelésről és Görögországról vitázott a német pénzügyminiszterrel és közgazdászokkal. Mintha rólunk lenne szó? A […]
Nincs jövője a jóléti államnak, amelyhez Európa hozzászokott – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Handelsblatt című német üzleti lapban csütörtökön megjelent interjúban, amelyben egyebek között kifejtette: az elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint a parlamentáris rendszer. Orbán Viktor az „Euróövezet? Felelőtlenség lenne most belépni” című interjúban kifejtette: „Európának igazi megújulásra van szüksége”. Nem elég néhány évig […]
Utolsó simításokra vár a kormány új adócsomagja, megint lesz mit megjegyezni, annyi minden változik. Ellenben most kedvező intézkedések is várhatóak. Az elhunyt személy házastársa is ingyenesen örökölhet lakást vagy bármely más vagyontárgyat, az első lakáshoz jutó fiataloktól kevesebb illetéket szed majd be az állam, mint ma, 150 ezer forintnyi szja-tartozásunkat hat hónap alatt elég részletekben törlesztenünk […]