A Reutersnak adott interjút Botka László. Azt mondta, nem lenne szükség a magyar-szerb határon a bevándorlás feltartóztatására emelt kerítésre, ha működne az Európai Unió határvédelmi ellenőrzése, és a közel-keleti helyzet megnyugodna.
Az MSZP kormányfőjelöltjét a Közép- és Kelet-európai Beruházási Csúcstalálkozón kérdezte a brit hírügynökség. A szocialista politikus az interjúban arról is beszélt, hogy a jövő évi választáson egyféleképp lehet legyőzni Orbán Viktort: ha egyetlen baloldali kihívója van. A szocialista óriás kizártnak mondta, hogy együttműködés jöhetne létre pártja és a Jobbik között. Utóbbi politikáját sikertelennek és hiteltelennek minősítette. Mint mondta,a szocik egyedül mennek végig az úton.
Saját pártjáról szólva azt mondta, hogy az nem fogja megismételni 2014-ben elkövetett hibáit, amikoris a baloldali pártok belesüppedtek egy hosszadalmas civakodásba arról, hogy együttműködjenek-e egyáltalán, és ha igen, miként.
A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.