Elindult a közmédia új televíziós csatornája, az oktatási és kulturális témákkal foglalkozó M5. Az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt. Közben az is kiderült, hogy az MTVA idén is túlköltekezett. Úgy gondolják, a közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott a magyar, illetve az európai kultúrát […]
Üzemszünet lesz augusztus 28-án 20 órától 22 óra 30 percig a nemzeti mobilfizetési rendszerben, így ebben az időszakban nem fog működni az országosan egységes mobilparkolás, illetve nem lehet megvásárolni a rendszeren keresztül az autópálya használatához szükséges e-matricát és a HU-GO viszonylati jegyet. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. közleménye szerint a zrt. arra kéri a felhasználókat, […]
Közlekedési balesetet szenvedett emberek személyes adatait vásárolta meg egy kártérítési ügyekre specializálódott kaposvári ügyvéd. Sajtóinformációk szerint az ügyvéd baleseti helyszínelőknek és kórházi dolgozóknak fizetett a kiszivárogtatott adatokért. A megszerzett információk birtokában felkereste a sérülteket, és rávette őket arra, hogy – az ő képviselete mellett – indítsanak kártérítési pert. A rendőrök és a kórházi dolgozók több […]
A magyar embereknek joguk van elmondani a véleményüket, és nekik van csak joguk eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután Jean Asselborn Magyarország kizárását követelte az EU-ból. A luxemburgi külügyminiszter a Die Welt német lap kedden megjelent számában azzal indokolta hazánk kizárásának szükségességét, hogy a […]
Hiányos a kormány népszavazásról szóló tájékoztató kiadványának az impresszuma, ezért a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elrendelte a terjesztés azonnali leállítását. A médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény értelmében – ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik – a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó adatok között a kiadó […]
Kedden kezdődik és csütörtökig tart az a rendőrségi razzia, ami során biztonsági övek, bukósisak és a gyerekülés lesz a közúti ellenőrzések középpontjában. Az éves ellenőrzési terv alapján a TISPOL tagállamok évente kétszer tartanak olyan razziát az utakon, ahol a passzív biztonsági berendezések használatát ellenőrzik. A cél az esetleges balesetek során a halottak és a […]
Átlagosnak mondható hétvégét tudhatnak maguk mögött a rendőrök. 162 balesethez vonultak ki, 172 illegális bevándorlóval volt dolguk és 53 jogosítványt vettek el. A hétvégi 162 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetből 4 volt halálos kimenetelű, ezekben összesen 4 személy vesztette életét. 47 súlyos és 111 könnyű sérüléssel végződött. Összesen 618 személyt fogtak el, […]
Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság határvadászképzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta – közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok. Összesen 2880 főt tájékoztattak, és ebben a mail, a telefon és a Facebook is benne van. A 47 éves személyügyi főrendőr – nem pedig a drámaíró – rámutatott, hogy a felvételi követelményrendszer […]
Belegurult egy személyautó a Rábába Győrben kedd délelőtt – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A személyautót vezető nő nem húzta be a kéziféket, amikor a folyóparti parkolóban megállt. Kiszállt a kocsiból, a személyautó pedig egyszerűen belegurult a vízbe. Az autó egy ideig a vízfelszínen sodródott, majd mintegy kétszáz méter után elsüllyedt. A kocsit […]
Az előző hetekhez képest kevés, 119 határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Pénteken 34, szombaton 76, vasárnap 7 embert tartóztattak föl, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák. Az ország területén mélységben és más külső határszakaszokon két határsértőt […]
Jogerősen három évre felfüggesztett másfél év szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla a fagyállós gazda néven elhíresült férfi büntetését, akit korábban első fokon hét év börtönre ítéltek, mert fagyállót öntött a sorozatos lopások megakadályozása érdekében a saját borába. A vácszentlászlói férfi még 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, és emiatt egy ember […]
Daciaval menekülhetett a helyszínről az a román orvos, akit a rendőrség a szerda délután Nyíregyházán történt lövöldözéssel gyanúsít. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerint egy 54 éves román állampolgár, dr. Dan Stamatiu adott le lövéseket a Friss utcai családi házban lakó házaspárra. A 40 éves asszony az őt ért lövés következtében a helyszínen meghalt, […]
A csütörtökön kezdődő 2016/17-es tanévtől átalakul a szakképzési rendszer, a jelenlegi szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára korábban elmondta: az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti. A szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem […]
Lelőttek egy házaspárt Nyíregyházán, a városrészt lezárták. A támadás három óra körül, a családi házukban történt. A 40 éves nő meghalt, a 49 éves férfit életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A korábbi rendőrségi közlemény szerint egy eddig ismeretlen férfi egy Friss utcai családi házban lőtte meg az ott élő házaspárt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság […]
A Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett ítélete szerint Budaházy Györgyre 13 év fegyház vár. Budaházy György és tizenhat társát terrorcselekmény vádjával a Magyarok Nyilai-ügyében fogták perbe. Budaházy György feltételesen sem szabadulhat, a közügyektől pedig tíz évre tiltották el. Bűnszervezetben, társtettesként elkövetett terrorcselekmény, felbujtóként testi sértés és kényszerítés bűntettében találták bűnösnek. A vád szerint az általa […]