Árokba hajtott, majd felborult az a postakocsi, melynek műszaki mentéséhez darura is szükség volt Baracs külterületén. A mentők tájékoztatása szerint a jármű vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Nyírmihálydiban egy személyszállító vonat faforgácsot szállító kamionnal ütközött. Itt ketten könnyebben sérültek. fotók: Katasztrófavédelem
A miniszterelnök döntése nyomán a kormányzat munkája két kormánykabinetbe, egy gazdasági és egy stratégiai kabinetbe tagozódik a jövőben – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tárcavezető kifejtette: mindkét kabinetet miniszter vezeti majd, döntéshozó és -előkészítő szervekről van szó, Orbán Viktor döntése alapján témák, ügyek tartoznak majd a kabinetekhez. A változás célja, […]
Még idén közigazgatási egyeztetésre bocsáthatják a drónok szabályozásáról szóló rendelettervezetet, melyet júliusban elküldenek az érintett magyarországi és külföldi szakmai szervezeteknek előzetes szakmai véleményezésre – közölte Simicskó István. A honvédelmi miniszter kifejtette: a légi közlekedésről szóló törvényben szereplő felhatalmazás alapján a pilóta nélküli állami légi járművek repülésének, a pilóta nélküli állami légijármű-rendszerek üzemeltetésének, a kezelő személyzet […]
Áder János köztársasági elnök október 2-ra írta ki a kötelező betelepítési kvótával kapcsolatos népszavazást. A dátum nem okozott meglepetést. A népszavazást az Országgyűlés május 10-én rendelte el, 136 igen és 5 nemleges szavazat ellenében ellenében. A határozatot hárman is megtámadták, aminek az Ab nem adott helyt, így a voksolás végső dátuma ma kiderülhetett a […]
A britek után a magyarok is szavaznak. Lassan harmincezren tették le voksaikat azon az online kérdőíven, ahol mindenki eldöntheti, szeretné-e, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból. A számok elgondolkodtatóak, a három tábor egyikéhez egy gombnyomással csatlakozhat.
Hétvégén a rendőrök 187 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 7 balesetben 8 személy vesztette életét. 58 baleset súlyos, 132 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 707 személyt fogtak el, közülük 76 fő az ellenük érvényben lévő körözés miatt került a rácsok mögé. 321 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 644 személyt állítottak […]
Összeverekedett mintegy húsz, magát afgánnak, illetve pakisztáninak valló migráns a fóti gyermekotthonban – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. A rendőrök kiérkezésére a verekedést abbahagyták. Három migráns kórházi ellátásra szorult, nyolc napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedtek. Bakondi György azt mondta: jelenleg az országban mintegy 7 ezer migráns tartózkodik, akiknek ügyei különböző szakaszban vannak. A fóti gyermekotthonban […]
Négy honvédségi tűzszerész életét vesztette, egy pedig megsérült egy robbanásban a Hortobágyi Nemzeti Park területén, a volt bombalőtéren péntek délután – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Az egyik robbanótest a hatástalanítása közben egyelőre tisztázatlan okból robbant fel, Nádudvar közelében. A helyszíni szemle tűzszerész szakértők és ügyészek bevonásával folyt. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében […]
Zárva vannak pénteken az okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai, mivel munkaszüneti napot tartanak a köztisztviselők, a kormánytisztviselők és az egészségügyben dolgozók. Szintén zárva vannak a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők. A mentők teljes kapacitással dolgoznak. Zárva lesznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatai is, nem elérhető telefonon a NAV […]
Július elsejétől a kormány állja a lakosság kötelező kéményellenőrzését és tisztítását. A Belügyminisztérium (BM) korábbi közleménye szerint a kéményseprés magáncégek helyett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz (OKF) kerül. Az Országgyűlés a múlt év novemberében döntött arról, hogy a kéményseprés kikerül az önkormányzatok feladatai közül, és az állam közfeladatként, térítésmentesen látja el azt. Ahol az önkormányzatok nem […]
Lázár János nem elégedett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi a munkáját. A miniszterelnökséget vezető miniszter ezt a csütörtöki Kormányinfón jelentette be. L. Simon László nevéhez nem kisebb dolgok fűződnek, mint a várfelújítás, a Várkert Bazár minduntalan átadása vagy a napenergia bagatellizálása az éjszakai […]
Még csak most kezdődött a nyári szünet, de azért érdekes lehet a következő tanév most megjelent menetrendje. A miniszteri rendelet szerint több mérés mellett tematikus hetek is lesznek a 182 tanítási nap alatt. A tanítás szeptember elsején, csütörtökön kezdődik, és 2017. június 15-éig tart. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 180, gimnáziumban, szakközépiskolában és […]
Molnár Gyula volt fővárosi elnököt választotta meg az MSZP elnökének a zárt ajtók mögötti tisztújító kongresszuson. Az elnökjelöltek második körös szavazásán 320-an szavaztak a 358 küldött közül, ebből 309 voks volt érvényes: Molnár Gyula szombaton 176 szavazatot kapott, Tóbiás József pedig 133-at. Az elnökválasztás első fordulója sikertelen volt, az elnökjelöltekre 337-en szavaztak, Molnár […]
Több mint háromszáz határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A statisztika szerint pénteken és szombaton 130-130, vasárnap 46 migráns került rendőrkézre. Idén egy nap alatt húsvét hétfőn fogták el a legtöbbet, 255-öt. A héten hétfőtől vasárnapig 637 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök, azt megelőzően – június 13-tól […]
Önkéntes tartalékosokat kiképző bázisokat hoz létre a honvédség, ezzel párhuzamosan pedig kiképzi azokat a katonákat, akik részt vesznek majd az önkéntesek felkészítésében – jelentette be a honvédelmi miniszter. A központok a meglévő tíz helyőrségre épülnek és területi jelleggel fognak üzemelni. Simicskó István közölte: az a cél, hogy mind a 197 járásban tevékenykedjen legalább egy századnyi […]