Az Index információi szerint a hatóságok hétfőn őrizetbe vették Simon Gábort, az MSZP korábbi elnökhelyettesét. Simon februárban egy 240 milliós, Ausztriában tartott titkos bankszámlával bukott le, majd egy nyomozás során kiderült, hogy – a Sólyom korábbi vevőjével – Welsz Tamás segítségével máshol is tartott olyan pénzeket, amelyek szintén nem szerepeltek képviselői vagyonbevallásában. Állítólag a nyomozás […]
A versenyképes gazdaság a vállalatok, vállalkozások versenyképességén alapul, amihez nélkülözhetetlen a korszerű szakképzés – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a SkillsHungary verseny nemzeti döntőjén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A miniszter a fiatal szakemberek versenyének megnyitóján hangsúlyozta: a szakképzési rendszer átalakítása során megszületett az új szakképzési törvény és megújult a gyakorlati képzés támogatási […]
A TÁRKI Társadalomkutatási Intézet havi rendszeres pártpreferencia-kutatásának februári adatfelvételét a korábbiaktól eltérően a közelgő választások miatt a szavazási helyzetet szimuláló módszerrel végezték, a baloldali ellenzéki pártokat most először nem pártonként, hanem az Összefogás közös listájaként szerepelnek a kutatásban. A kormánypártok támogatottsága továbbra is jelentősen meghaladja az ellenzéki Összefogás támogatottságát, a Jobbik és az LMP szavazótábora […]
Akik betartották a géprendelésre vonatkozó határidőket, holnapig még igényelhetik az állami támogatást. Hétfői adatok szerint 50 014 online pénztárgépet helyeztek eddig üzembe, közülük 34997 darabot érint az ötvenezer forintos állami támogatás. Az online pénztárgépeket legkésőbb január 31-ig üzembe kellett helyezni ahhoz, hogy a kasszacseréhez igénybe lehessen venni a támogatást. Van, akinek […]
Március 6-áig jelentkezhetnek fejlesztési támogatásra azok az önkormányzatok, amelyek jó gazdálkodásuk következtében kimaradtak az állami adósságátvállalásból – tájékoztatta Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön az MTI-t. Az államtitkár jelezte: az adósságkonszolidációban nem részesült települések idén 12,5 milliárd forint összértékű fejlesztési forrást kapnak, a támogatásokról március 24-éig a belügyminiszter dönt. A fejlesztési pénzeket […]
„Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak” – fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el csütörtökön az MTI-hez. […]
Szijjártó Péter, külügyi és külgazdasági államtitkár kedden fogadta a kínai Eximbank és a kínai Pénzügyminisztérium delegációját; a Kung Huj-hung közép európai ügyletekért felelős igazgató által vezetett delegáció a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai részvétellel történő fejlesztéséről folytatott tárgyalásokat – tájékoztatta Fülöp Judit, az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t kedden. A kínai és a magyar miniszterelnök múlt heti […]
Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból – jelentette ki Orbán Viktor kedden a General Electric budapesti globális üzleti szolgáltató központjának megnyitóján, ahol fantasztikus sikertörténetnek nevezte Magyarország és az amerikai GE együttműködését. Csak az innovatív vezetésű politika lehet sikeres a jövőben, ami ráadásul „fekszik a magyaroknak” – írja az MTI a […]
Bejegyezték Dopeman pártját, a MAFIA-t, azaz a Magyar Fiatalságért Párot. A zenész még 2012 őszén jelentette be, hogy pártot alapít. BŰNTÁRSAIM! Mától hivatalosan is pártelnök vagyok. A MAFIA (Magyar Fiatalságért Párt) ezennel elindul a politikai tényezővé válás rögös útján. A csatlakozás részleteivel nemsokára jelentkezem – írja az újdonsült pártelnök facebook-oldalán.
Az Országgyűlés várhatóan ma tartotta a 2010-2014-es kormányzati ciklus utolsó ülését. A Ház 9 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdte munkáját, majd záróvitákra kerül sor. Ezt követően határozathozatalokat tartanak. A ciklus utolsó ülésnapja interpellációkkal, azonnali kérdésekkel és kérdésekkel zárult. Napirend előtt Az Országgyűlés és a kormány elmúlt négy éves tevékenységével foglalkoztak a […]
Bemutatta az idei országgyűlési választáson induló egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát és országos listáját a Jobbik, amely február 15-én tartja országos kampánynyitó rendezvényét. Vona Gábor pártelnök sajtótájékoztatóján ismertette: miniszterelnök-jelöltként az országos listát ő vezeti. Kiemelte, hogy Orbán Viktorral, a Fidesz elnökével és Mesterházy Attilával, az MSZP vezetőjével ellentétben ő az egyetlen kormányfőjelölt, aki egyéni választókerületben is […]
Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken. A fideszes Rogán Antal és Németh Szilárd javaslatát 298 igen szavazattal, 7 nem ellenében, […]
A baloldali ellenzéki közös listát január végén szinte pontosan ugyanannyian támogatták, mint a résztvevő pártokat korábban összesen; a teljes népesség 22 százaléka szavazna az Összefogásra – derül ki a Medián legfrissebb, az intézmény honlapján közölt pártpreferencia kutatásból. A felmérés szerint a Fidesz továbbra is fölényesen vezet, sőt a teljes népesség körében, a megelőző […]
A Magyar Nemzet főszerkesztőjének, Liszkay Gábornak a kezdeményezésére vagyonvizsgálati eljárás indul Simon Gábor szocialista képviselő ügyében – közölte az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke kedden az MTI érdeklődésére. Az MSZP elnökhelyetteséről a Magyar Nemzet kedden azt írta, 240 millió forintos be nem vallott vagyont tart ausztriai bankszámlákon. Rubovszky György az MTI-nek elmondta: […]
A szerbiai hatóságok szombaton 13 órától megtiltották az országukba belépő személy- és teherforgalmat valamennyi Csongrád megyei határátkelőn. Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a havazás miatt hozott intézkedés visszavonásig érvényes. A magyar rendőrök a határátkelőhelyek előtt már tájékoztatják az utazókat az intézkedésről. A rendőrség visszatérően ellenőrzi a parkolókban hagyott járműveket. A szerbiai határrendőrség egyelőre nem adott […]