Kezdőlap » Összes cikk » Belföldi hírek (Page 7)

Döntöttek: maradhat Balog Zoltán, a pedofilbotrány tanácsadó exminisztere

Az egykori miniszter, Balog Zoltán Novák Katalin tanácsadója volt abban a pedofilügyben, ami miatt a köztársasági elnök lemondásra kényszerült.     Mivel feltételezhető, hogy az egykori miniszter közbenjárására mentették fel a pedofilbotrányban elítélt igazgatóhelyettest, az ügy kapcsán pedig megbukott az ország köztársasági elnöke, Balogot a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalba rendelték. Az egyházi tisztségviselők megjelent […]

Lemondott Novák Katalin – friss: Varga is bejelentette távozását

 FRISSÜLT  Lemondott a pedofilbotrány elítéltjét felmentő Novák Katalin. A köztársasági elnök szombaton váratlanul megszakította katari útját és hazatérve bejelentette lemondását.   A pedofilbotrány elítéltjének felmentéséért elnézést kért.    UPDATE  Miután a köztársasági elnök lemondott, a pedofilügy elítéltjének kegyelmét ellenjegyző, korábbi igazságügyi miniszter is bejelentette távozását. Varga Judit visszaadta képviselői mandátumát és EP-listavezetői pozíciójáról is lemondott, azt […]

Még lehet jelentkezni a középiskolákba

Február 21-ig lehet jelentkezni a középiskolákba. A korábbi évek eredményei elérhetők az oktatas.hu felületén, és összevethetők az idei adatokkal.   Az Oktatási Hivatal nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok előzetes eredményeinek átlagait és eloszlását, így a felvételizők összehasonlíthatják teljesítményüket, és megalapozottabban dönthetnek arról, hogy melyik középfokú iskolákba jelentkezzenek.   Idén a mentességgel, illetve kedvezménnyel […]

Erdei iskolai foglalkozásokra jelentkezhetnek az általános iskolák

Elindult az Iskolában az Erdő Program, amelynek során általános iskolák pályázhatnak erdei iskolai foglalkozások lebonyolítására.   Hétfőtől regisztrálhatnak a hazai iskolák az Európai Unió finanszírozásával megvalósuló Iskolában az Erdő Programra, amely során az Országos Erdészeti Egyesület által minősített erdészeti erdei iskolák erdőpedagógusai 20-30 fős csoportoknak, osztályoknak tartanak tematikus foglalkozásokat.   A programban az erdőpedagógusok játékosan segítik […]

Pedofilügy – tüntetést szerveznek Novák Katalin és Varga Judit lemondásáért

Tizenötezren írták alá azt a petíciót, mely Novák Katalin távozását követeli. A köztársasági elnök ellen azért léptek fel, mert elnöki kegyelemben részesített egy pedofília segítése miatt elítélt férfit.   A bicskei gyerekotthonban K. Endre igazgatóhelyettesként dolgozott, az érintetteket hallgatásra bírásával megpróbálta eltusolni, hogy az igazgató éveken át gyermekeket molesztált. A bűntárs 2021-ben 3 év 4 […]

A választások is téma lesz a kormányülésen

Háromnapos kihelyezett kormányülést tartanak Sopronbánfalván. A helyszín már többször adott otthont ilyen találkozónak.   A tanácskozáson téma lesz az EU-csúcs mellett a svéd NATO-csatlakozás, valamint az EP és a helyi választások kérdése is. Ennek megfelelően február második felétől véglegesítik a kormánypárti jelöltek listáját, majd lemenő rendszerben – végén a helyi jelöltek – kezdődnek a bejelentések. […]

Megmozdult a föld Magyarországon

Szombat reggel 2,2 magnitúdójú földrengés volt Magyarországon, Jánossomorja térségében. Az epicentrum közelében az emberek is érezték a rengést.   Az osztrák határhoz közeli földmozgás 2 kilométer mélységben keletkezett pontban 6 órakor, károkról egyelőre nem érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez.   A térségben legutóbb csütörtökön éreztek földmozgást, akkor Gloggnitz település mellett 4,5-ös rengés keletkezett.      

Gyorshír: Stratégiai partnerségre lépett a DUE és a harkányi fürdővállalat

Stratégiai partnerséget kötött a Dunaújvárosi Egyetem (DUE) és a Harkányi Gyógyfürdő Zrt..

A valóság ismét szomorúbb a statisztikánál – legalább hatan vesztették életüket közlekedési balesetben

Péntektől vasárnapig összesen négyen haltak meg közúti közlekedési balesetben – közölte a rendőrség. Mutatjuk, melyik az a hat.   Ketten vesztették életüket Dömsöd közelében.   Pénteken Kiskunlacháza és Dömsöd között két autó ütközött, egy nő, aki autójával megcsúszva kereszte fordult az úton a helyszínen meghalt.   Péntek délután Tápiószecső és Tóalmás között egy Chevrolet Spark […]

Meghalt Grétsy László

Életének 92. évében, vasárnap Budapesten elhunyt Grétsy László Prima Primissima díjas nyelvész, az anyanyelvápolás ismert személyisége.     Grétsy László 1932-ben született Budapesten. 1950-ben vették fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészettudományi karának magyar-történelem szakára, ahol Pais Dezső professzor szemináriumainak hatására a nyelvtudomány mellett kötelezte el magát. 1954-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének tudományos […]

A színházat viszi el az óvodásoknak az új program

Elindult a Déryné Program keretében a Vitéz László alprogram, amelynek célja a színházi kultúra elérhetővé tétele az ország minden szegletében az óvodás korosztály számára.   A Vitéz László alprogram célja, hogy komplex művészeti tevékenységeken keresztül bevezesse a bábszínházi élményt az ország valamennyi óvodájába. A kétszer 45 perces foglalkozás első felében drámajátékok, táncház és bábelőadás, míg […]

Már lehet regisztrálni a településfásítási programra

Január 15. és 30. között zajlik a regisztráció, a Településfásítási Program negyedik ütemében újabb tízezer sorfát igényelhetnek a 10 ezer fő alatti települések zöldítéséhez az önkormányzatok.   Tavasszal 4000, az őszi ültetési időszakban 6000 darab fa áll az igénylők rendelkezésére.   Az agrártárca még 2020-ban az Országfásítási Program részeként hirdette meg a Településfásítási Programot, amelynek […]

Változik az állami közlekedés bérletrendszere, szinte mindent eltörölnek

Március elsejétől változik a tarifarendszer az állami közlekedésben, a vármegyebérleten és az országbérleten kívül minden más eddig használt bérletet megszüntetnek.   Új napi kedvezményes jegyet is bevezetnek: a vármegye24 napijegy 999 forintba, a Magyarország24 napijegy 4.999 forintba fog kerülni, és korlátlanul felhasználható a MÁV és a Volán összes járatán.   Az eddigi 65-féle kedvezményből 22 […]

Vörös kód lépett életbe a várható hideg miatt

A hideg időjárás miatt hétfő este 8 órától léptetik életbe az úgynevezett vörös kódot, ami azt jelenti, hogy valamennyi szociális intézmény számára kötelező a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadása.   Az intézkedés előreláthatólag szombat reggel 8 óráig lesz érvényben.   Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára ismertette, hogy a vörös kód ideje alatt […]

Lehalt a Vodafone hálózata és néhány kormányközeli oldal is

 FRISSÜLT  Kedd késő délután leállt a Vodafone internethozzáférése és elérhetetlenné vált néhány kormányközeli propagandaoldal.   Az egész országban tapasztalható hiba mellett a Telekom ügyfelei is arról panaszkodnak, hogy gond van a hívásokkal. A meghibásodás mellett a Magyar Nemzet, az Origo és a Mandiner oldala is elérhetetlenné vált.    UPDATE  nem sokkal fél egy előtt a Vodafone […]