Baba- és gyerekruha börzét tartanak Harkányban. Az március 21-i eseménynek a Kiss József művelődési ház ad otthont. A legkisebbek megunt, levetett holmijait, játékait és egyéb felszereléseket, használati tárgyakat csütörtökön 16 és 19 óra között lehet eladásra kínálni, vagy épp válogatni köztük.
Március 23-án kerékpártúrával egybekötve avatják fel az új terehegyi utat. A helyszínen a kerékpárok átvizsgálására szervízlehetőség is lesz. Az utat birtokba vevő kerékpártúra 4 kilométer hosszúságú, és 11 óra 30 perckor startol el. Találkozó és regisztráció 10:30-tól a Széchenyi és Aradi utca sarkánál lesz. Terehegyen 2023 nyarán lehetett használatba venni azt az utat, […]
Éjszakai fürdőt szerveznek szombaton a Harka vízivilágban. A március 16-án 20 órakor megnyíló kapuknál a beugró 3.500 forint, de a nappali jeggyel is bent lehet maradni. A keverők mögött Dj Heszi áll, a helyszínen bár is üzemel. Mint minden hason alaklommal, most is valamennyi élményelem használható a téli strandrészen. A zenés éjszakai fürdés éjfélig […]
Kirándulásokhoz, foglalkozásokhoz használható módszertani segédletet, eszközöket és foglalkozásterveket kínál óvodák számára az Országos Erdészeti Egyesület Agrárminisztérium által támogatott pályázata. A Hátizsákban az erdő módszertani gyűjteménnyel szeretnének rámutatni a legfiatalabb generáció számára is a természet csodáira, az élmény útján történő ismeretátadás fontosságára. A cél, hogy a pályázat útján a hátizsákban elnyerhető eszközök és leírások segítségével […]
Fáklyás felvonulással és az iskolások ünnepi műsorával emlékezik Harkány az európai forradalmi hullámmal érkező 1848–49-es forradalomra és szabadságharcra. A megemlékezés március 14-én csendes koszorúzással veszi kezdetét Kovách Antal hadnagy sírjánál a Terehegyi Református Temetőben 16:30-kor. A művelődési házban 17 órakor kezdődő polgármesteri köszöntőt a Kitaibel Pál Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora követi, majd […]
Két fürdőfesztivál köré épül Harkány idei programtervezete: egy júliusi hétvége után az augusztusi ünnep igazán hosszú hétvégéjén is érdemes lesz a fürdőben tölteni a szabadságot.
Emelkedett az évente több alkalommal vért adók száma 2023-ban, tavaly összesen 411.925-ször adtak vért az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSz) adatai szerint. Ez a 2022-es évhez képest 4 százalékos előrelépést jelent – összegezte a szolgálat. Az OVSz az idei évet dr. Kubányi Endre emlékének szenteli, aki 100 évvel ezelőtt alapította meg Magyarország első véradó szolgálatát. […]
Harkány is képviseli a hazai fürdőket Belgrádban február 23-án és 24-én. A Belgrade Tourism Fair Közép-Európa egyik legnagyobb utazási vására, a Szerbiai Kereskedelmi és Iparkamara valamint az Enterprise Europe Network által szervezett üzleti találkozója.
Zenés éjszakai fürdésre hívja a vendégeket szombaton a harkányi strand. A koktélbár mellett felállított keverő mögött Dj. Duly és Dj. BaRa áll.
Február 16-án – pénteken – űzi el a telet Harkány. Az egykoron Ördögűző néven indult rendezvénynek a művelődési ház előtti tér ad otthont. A rendezvény 17 órakor a köszöntővel indul, amit a máglyagyújtás követ. Ezután a harkányi ovisok adnak műsort, majd a Harka Táncegyüttes körtáncra hívja a megjelenteket. A harkányi iskolások és a Harkányi […]
Február 7-én és 8-án esedékes a tavaszi lomtalanítás Harkányban. Az őszi fordulóra november 27-ig és 28-ig kell várni. Február 7-én – szerdán – a város nyugati oldala, azaz a Szent István és Alkotmány utca közötti rész, Terehegy, valamint az ipari park környéke kerül sorra, míg csütörtökön, február 8-án a többi városrészt – Kossuth utca […]
A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) évtizedek óta a régió meghatározó gazdasági szereplője, a hazai építőipari alapanyaggyártók jelentős képviselője.
Mintegy kétezer darab, 2023-ra kiadott parkolóbérlet fog lejárni január utolsó napjával. A városi parkolásra jogosító idei kártya a helyi parkolóirodában váltható ki.
Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban e napra datálta a Himnusz kéziratát. A jeles nap alkalmából a harkányi könyvtár amnesztiát hirdet, ami azt jelenti, hogy a régóta elfeledett, vissza nem vitt könyveket ezen a héten a késedelmi díj megfizetése nélkül lehet visszavinni.
Legkésőbb január 18-a éjfélig lehet beadni a tankötelezettség kezdő időpontjának halasztásáról vagy korábbi megkezdéséről szóló kérelmeket. Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap, amelyet a szülők ügyfélkapun hitelesítve elektronikusan vagy szükség esetén kinyomtatva, postán is eljuttathatnak a hivatalnak. Az online vagy a nyomtatható űrlap használata nem kötelező, de […]