Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 10)

Baksai Endre Tamás: azon dolgozunk, hogy vissza tudjuk adni a harkányi otthonok melegét

Beadta a fürdő azt a több mint 1,9 milliárd forint összértékű pályázatot, mely kilenc pontban összesített fejlesztései között szerepel a távhőszolgáltatás visszaállítása is – jelentette be Baksai Endre Tamás.

A fürdő nyáron kifutó hitele évtizedekkel élte túl a „műszaki megoldást” – benéztünk a gépházba

Három évtizedre kötötte gúzsba a fürdő gazdálkodását az a hitel, melyből egy fenntarthatatlanná vált rendszert épített ki a kilencvenes évek második felében a fürdőtársaság. A gazdasági és műszaki „megoldást” most kétmilliárd forintba kerül újragondolni.

Mutatjuk, mit kell tenni az értékes nyereményekért!

Egy iPhone, egy tévé, egy elektromos roller, egy kétfős, egyhetes nyaralás és egy Hyundai i20 várja gazdáját Harkányban, melyért csak regisztrálni kell a jeggyel. Mutatjuk a részleteket!

Távfűtés és technológia – kétmilliárdos pályázat előkészítését jelentette be Baksai Endre Tamás

A gyógyfürdő tulajdonosának, a harkányi önkormányzatnak nem csak a külcsín fontos, hanem a vállalat technológiai hátterének megújítása is – mondta Baksai Endre Tamás.

Újabb törvénysértésével kellett szembenéznie a baloldali csoportosulásnak

Törvényt sértett a Kerécz Tamás mögé felsorakozó társaság valamennyi tagja, akik azzal a fehérre színezett vörös logóval illusztrálták plakátjaikat, amely egyedül csak vezetőjüket illeti meg.

Indul a szúnyogirtás Harkányban

A katasztrófavédelem központilag irányított programja csak később veszi kezdetét Harkány területén, ezért az önkormányzat – megelőzve az inváziót – szúnyogirtást rendelt meg.

Vereséget szenvedett Harkány a Baranya Vármegyei Kupában

Két gólt kaptak és egyet sem rúgtak a harkányi sportegyesület focistái a Baranya Vármegyei Kupa szerda este játszott megyei fordulójában.   A döntő és a sorozatban való szereplés a PMFC csapata ellen vívott mérkőzés utolsó öt percében kapott két góllal ért véget. A csapat mindkét idei ligában ezüstéremmel végzett 2024-ben.      

Kósa Lajos: Kerécz örülhetne, hogy beengedik a településre

A kilencvenes évek közepén Kerécz Tamás, aki a fürdő igazgatója volt, beleverte a települést egy teljesen halott beruházásba – mutatott rá Kósa Lajos Harkányban.

Hivatalos: választási törvényt sértett Kerécz azzal, hogy függetlennek akarta beállítani magát

A Helyi Választási Bizottság elmarasztalta a mohácsi vöröslogós szervezet által állított jelöltet, mert az valótlanul azt akarta elhitetni magáról, hogy független.

Hazugságra épül a harkányi baloldal kampánya, a választások egyértelmű tétje a szocialisták visszatérése

Egy mohácsi vöröslogós képviselővel tartott kampányrendezvényt a harkányi baloldali csoportosulás. A Kerécz alá felsorakozó társaság épp azt a Szigetit kapta vendégül, aki miatt Mohács MSZP-s vezetése 2019-ben összetűzésbe került a kormánypárti testülettel, majd feloszlatva magát vanosként tért vissza.

Baksai Tamás: vállalásunk, hogy a harkányi fürdőt harkányi kézben kell tartani

Már a 2014-ben meghirdetett polgármesteri programjának is központi eleme volt, hogy a harkányi fürdőt harkányi kézben kell tartani – emlékeztetett Baksai Endre Tamás a most is vállalt feladatára szombat délután, az új csúszdapark ünnepélyes átadóján.

Brutál nyereményjátékkal tolja végig a nyarat a harkányi fürdő

Tévé, telefon, elektromos roller, egyhetes nyaralás és egy vadiúj autó – érdemes megőrizni a blokkot és részt venni a harkányi fürdő idei nyereményjátékában.

Felelősen a munkavállalókért, a régióért és a környezetért

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) évtizedek óta felelős, megbízható munkáltatóként működik a baranyai és a váci régióban.

Veretlenül kerültek a dobogó felső fokára a kézis lányok

A tavalyi évben a Harkányfürdő SE kézilabda szakosztálya – történetében először – felnőtt női csapattal indult a két megyét Baranyát és Somogyot is magába foglaló kézilabda bajnokságon.

Csalhattak a baloldali ajánlásokkal, ellenőrizze, szerepelnek-e valahol az adatai!

Ajánlók adatait adhatta át a baloldali jelöltek csoportjának az a politikai aktivista, akit legutóbb a kormányplakátok leragasztásával és közlekedési szabálysértés elkövetésén értek tetten.