Egyre nagyobb igény mutatkozik egy Városüzemeltetési osztály osztály felállítására – mondta Baksai Endre Tamás a város legutóbbi testületi ülésén hozott döntés kapcsán, mely ennek a lehetőségét teremti meg.
Mint rendszeres időközönként, idén is megtörtént a fürdő fáinak állapotfelmérése. A strandszezon előtt a park egyes matuzsálemei más és más beavatkozásra lettek kijelölve, így koronakönnyítést és szárazolást is végeznek majd a szakemberek.
Nagy mennyiségben érkezett térségünk fölé szaharai eredetű por az ünnepi hétvégén. A saras záporok mellett a színes naplementék is elmaradtak a nagy mennyiségű por miatt.
Harkány is csatlakozott ahhoz a programhoz, mely keretében a lakosok hagyományos izzóikat cserélhetik ledes fényforrásokra. A limit az éves fogyasztás 30 százalékos megtakarítása.
Zajlik az új csúszdatorony fémszerkezetének összeállítása és folyamatos a felújított csúszdatest részeinek helyszínre szállítása is
Több mint nyolcvanan vettek részt az új terehegyi utat avató kerékpártúrán a hétvégén. Noha az út már régebb óta használatba van bocsátva, a műszaki átadás folyamata a közelmúltban zárult.
Nyolc képviselőjelöltet indít a kormánypárt Harkányban a június 9-i önkormányzati választásokon.
Harmadik alkalommal adott otthont Harkány annak a pontverseny-sorozatban szereplő eseménynek, mely a Rejtvényfejtők Országos Egyesülete éves megmérettetésének fontos állomása.
A tervezett határidőnél korábban, már gyereknapra, május 25-i hétvégén nyithat az új csúszdapark Harkányban – hangzott el a fürdővállalat turisztikai szereplőknek tartott tájékoztatója alkalmával.
Megérkeztek a gyógymedencék javításához szükséges csempék a harkányi fürdőbe. Az egyedi gyártásból hosszas folyamattal rendelt burkolati elemek felhelyezése, a medencék helyreállítása tavasszal veszi kezdetét.
Hétvégén rendezik a Tavaszköszöntőt a terehegyi városrészben. A kulturális programok sorában egy mini kerékpártúra is helyet kapott, így valódi családi nappá változtatva a szombatot. A helyi egyesületeket, énekkarokat megmozdító esemény kapui délelőtt fél tizenegykor nyílnak, amikoris kezdődik a kerékpártúra regisztrációja. A 19 óráig tartó rendezvény részletes programja: 11:30 Nagyhegy utcai út átadása 12:00 […]
Április elsejétől változik a szemétszállítás rendje, és kezdik összegyűjteni a kertészkedésből megmaradt hulladékot is.
Sok probléma van vele, társai és több szülő is tart attól, hogy visszatér közéjük harkányi iskolájába az a fiú, akinek anyja pedofíliával vádolta meg a harkányi iskola portását.
Június 9-én tartják az önkormányzatok és az Európai Parlament (EP) tagjainak választását. Harkányban egy polgármesterre és legfeljebb nyolc képviselőre lehet leadni a voksot négy szavazókörben.