Évet értékelt Kiss Kálmán Éva. A harkányi képviselő virágokról és beruházásokról is beszélt.
Dolgozói körében egységes, 15 százalékos béremelést hajtott végre a harkányi fürdő, a jövő évi jegyárak átlagos változása pedig mindössze 10 százalék lesz – jelezte dr. Muity György. Az igazgató azt is elárulta, mekkora belépőszámot tűztek ki célul 2024-re.
Évet értékelt Gellén Antal. A harkányi képviselő a labdarúgás mellett saját feladatairól is beszélt.
Évet értékelt Hosszúné Dávid Éva. Harkány alpolgármestere az egészségügyben bekövetkezett változásokat is sorba vette, valamint bejelentette képviselői indulását a 2024-es önkormányzati választásokon.
Évet értékelt Remmert Ferenc. Harkány alpolgármestere a főbb fejlesztésekről is beszámolt.
Évet értékelt Baksai Endre Tamás. Harkány polgármestere a főbb kérdésekre adott beszámoló mellett a képviselő-testület nevében is bejelentette, hogy a közelgő választásokon újra Harkány lakosságának bizalmát fogják kérni.
Az akció meghirdetése óta több mint 2.300 kedvezményes árú, helyieknek szóló belépőjegyet váltottak ki a harkányi lakosok – közölte lapunkkal Szilágyi Tibor.
Baleset történt csütörtök délelőtt Harkányban, az 58-as főút elkerülő szakaszán nem messze a Petőfi Sándor utca kereszteződésétől.
A szálláshely minősítése, a turisztikai hozzájárulási adó és az MTÜ adategyeztetésre felhívó levele is év végi feladatot ró a szállásadók számára – hívja fel a figyelmet Görföl Róbert, a gazdasági bizottság tagja.
Advent harmadik vasárnapján ismét ünnepi műsor költözik a művelődési ház előtti színpadra és színes forgataggal elevenedik meg az ünnepi vásár.
Nem zár be a harkányi okmányiroda – jelentette be Baksai Endre Tamás a Miniszterelnökség közvetlen döntésére mutatva.
Elismerő oklevelet kapott Harkány a Virágos Magyarország verseny alkalmával. A fürdő kertjének magas színvonalú ápolásáért kiérdemelt díj a hetedik kitüntetés, amit a Városgazdálkodás égisze alatt a település magáénak tudhat.
A fürdő éves energiafogyasztásának több mint 20 százalékát takarítja majd meg az új naperőművel a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. – mondta Szilágyi Tibor.
Mutatunk egy baranyai túrát, ahol találkozik a múlt és a jelen, egyszerre elevenedik meg a régi idők Baranyája és a ma is látható értékek.
A kerti munkálatok az időjárás alakulása miatt elhúzódtak. A Dél-Kom által meghirdetett utolsó zöldhulladékszállítást követően még számos, főként levelekkel teli zsák került a házak elé.