Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 193)

Öt pályázó közül választottak

A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház március 13-i taggyűlésének napirendi pontja volt a főigazgatói munkakör betöltésére kiírt pályázatok elbírálása, amit a kórház főigazgatójának, Kerécz Tamásnak a visszahívása követett.

Mégsem szabálytalan a választás

Mint arról korábban beszámoltunk, óvást nyújtottak be a vasárnapi választások szabálytalanságára hivatkozva.

Óvás a választások után

Megóvták a vasárnapi választások eredményét. A szabályszerűtlenséget Baksai Endre Tamás, a Fidesz ezelőtti polgármesterjelöltje azzal indokolta, hogy a szavazók némelyikétől – a jogszabályban rögzített eljárási renddel ellentétben – nem kérték el a szükséges okmányokat – valamelyik személyazonosító igazolványt és a lakcímkártyát. A Helyi Választási Bizottság csütörtökön fog dönteni a beadvány ügyében.

Tavaszváró Napok a Harkányi Gyógyfürdőben

A három nap alatt az érdeklődők megtudhatnak mindent, amit a böjtöléssel, egészséges életmóddal és életviteli problémákkal és azok megoldásával kapcsolatos. Megismerkedhetnek a fitoterápiával, megtanulhatják alkalmazni otthon. Megkóstolhatnak biotermelőtől származó gyógyteákat. Mindezt mind a három napon. További programok: Élő étel bemutató: Március 16.-án 10:00 órától a vendégeink megismerkedhetnek, megtanulhatják, hogyan lehet, jó minőségű növényi alapanyagokból a […]

Átlátható munka, adósságkonszolidáció – nyilatkoztak az új polgármesterek

Dél-Baranyában két településen, Harkányban és Vajszlón is időközi választást tartottak március tizedikén. Harkányban az eddigi polgármester nyert nagyon szűk előnnyel, mellé pedig egy új képviselőtestület került. Vajszlón hatan indultak a polgármesterségért, végül Horváth István független jelölt lett a nyertes. Két dél-baranyai településen is időközi választást tartottak március 10-én. Harkányban Imri Sándor független jelölt nyert nyolc […]

Választási eredmények

A 2013. évi időközi választás eredményei:   Baksai Endre Tamás FIDESZ 853 szavazat (49,94%) dr. Imri Sándor független 861 szavazat (50,06%)   Hazenauer György független 764 szavazat Hajdú Gábor István független 673 szavazat Kerécz Tamás független 584 szavazat Vargáné Kovács Mária független 537 szavazat Kiss-Kálmán Éva FIDESZ 488 szavazat Poller Roland független 396 szavazat ifj. […]

Időközi választások Harkányban

Harkányban március 10-én időközi önkormányzati választás lesz, ahol polgármestert és hat képviselőt választhat a 3535 választópolgár. Fontos ismerni az alapvető tudnivalókat a szavazásról, a kampányról és ezek különböző időszakairól.

Baksai Endre Tamás: Legyen végre békesség Harkányban!

Mi tiszta kampányt hirdettünk, ehhez tartottuk magunkat és nem a másik fél lejáratásával, megfélemlítésével foglalkoztunk. Sajnálom, hogy Imri Sándor döntően csak a mi támadásunkra fordított időt. Nem elért eredményeivel büszkélkedett, hanem széthúzást ért el, árkot ásott. Ismét megpróbálta megosztania a harkányiakat. Minket vádolnak zsarolással, pedig nem mi ajándékoztunk és osztogattunk a kampányban. Az interneten a […]

Baksai Endre Tamás riportja a Tenkes Rádióban

Mielőtt nagyon belemerülnénk a beszélgetésbe, hallgassunk meg egy rövid bejátszást. VARGA MIHÁLY: Baksai Endre Tamás polgármesterjelölt meghívására jöttem és természetesen Tiffán Zsolt képviselő úréra. Tudom, hogy egy időközi választás van a településen. Ezt kötöttük össze egy beszámolóval, amire engem kértek fel, hogy az ország sorsáról szólt, arról, hogy az ország 2010 óra mennyit tudott elérni. […]

Dr. Imri Sándor riportja a Tenkes Rádióban

Amikor a harkányiak bizalmat szavaztak, és megválasztották, milyen szituációban vette át a város irányítását és merrefelé kellett a kormánykereket tekerni?

Időközi Önkormányzati választás

Harkányba látogat a nemzetgazdasági miniszter

Ma, március 7-én városunkba látogat Magyarország nemzetgazdasági minisztere, Varga Mihály. A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetőjével 18 órai kezdettel a művelődési házban találkozhatnak. Az est rendezői meglepetésvendéggel is szolgálnak.

Téli feltöltődés – meghosszabbítva

A sikerre való tekintettel meghosszabbított a fürdő a népszerű „100 forintos” akcióját. A harkányi lakosok számára is kedvező feltételekkel igénybe vehető szolgáltatások tájékoztatója bővebb felvilágosítással szolgál: Tisztelt Harkányiak!   Továbbra is várja Önöket a harkányi gyógyfürdő téli feltöltődésre!       a TB-n keresztül igénybe vehető kezelések közül az akciós komplex kezelés*  2013. március 14.-ig […]

Városi nőnapi ünnepség

Harkány Város Önkormányzata nőnapi ünnepséget tart a művelődési házban. Pénteken  (2013. március 8-án) 18 órakor veszi kezdetét a rendezvény, melyre a belépés ingyenes. A hölgyeket frissítő, pogácsa, szendvics várja! 18 órakor köszöntőt mond dr. Imri Sándor, Harkány Város polgármestere, majd Márió, a harmónikás szórakoztatja a vendégeket. Az este további részét bál tölti ki a Night Party Band […]

47 millió fejlesztésre

A munka és magánélet összehangolását segítő program keretében új ügyfélfogadási protokollt dolgoznak ki az önkormányzatnál és hivatalainál.