Mint az ország szinte minden pontján, Harkányban is régóta húzódik a Szupergyors Internet Program (SZIP). Ennek egyik oka a különböző engedélyezési folyamatok mellett a szükséges infrastruktúra, különböző gerinchálózatok párhuzamosan zajló építési munkálataira, valamint a szakemberhiányra vezethető vissza.
A most indult, 2021-2027 közötti uniós pályázati ciklus nem éri felkészületlenül Harkányt. Az elképzelésekről, pályázati lehetőségekről és az azzal kapcsolatos várakozásokról Baksai Endre Tamással, a város polgármesterével beszélgettünk.
Bezárta harkányi ügyfélszolgálati irodáját a Vidanet. A helyben kábeltelevízió- internet- és telefonszolgáltatást nyújtó cég az árain is emel.
Kedd délelőtt felállították a művelődési ház előtti téren a város karácsonyfáját, mely hamarosan ünnepi díszekbe is öltözik, valamint hamarosan megkapja a díszkivilágítást is.
Hétfőn kezdődik az oltási akcióhét, amikor minden nap 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben előzetes jelentkezés nélkül lehet beadatni a koronavírus elleni védőoltást.
November 30-án, kedden tartja Harkány képviselő-testülete az éves közmeghallgatást. A 17 órakor kezdődő fórumnak a művelődési ház ad otthont.
A korcsolyapálya mellett advent időszakában filmek is peregnek a Zsigmondy sétányon. A tervek szerint 32 témába vágó alkotást vetítenek. A karácsonyi témájú filmek sorában animációs és hagyományos film is megtalálható, valamint több értelemben véve klasszikusuk is a listára kerültek.
A koronavírus-járványra való tekintettel – szem előtt tartva a résztvevők biztonságát – idén is elhalasztják az alapítványi bált.
Fának rohant egy autó az 58-as főúton a Tenkes-hegy tetején péntek délelőtt fél tizenegy magasságában. Értesüléseink szerint a sofőr egyedül ült a kocsiban, súlyos sérüléseket szenvedett.
November 20-án, szombaton 20 órakor kezdődik az a medenceparty, aminek a harkányi fürdő nemrég megnyílt téli strandja ad otthont valamennyi fényével, élményelemével.
Az év hátralevő heteiben is folytatódik Harkányban a Térzene Program. A koncert- és előadássorozat novemberi állomásainak a termelői piac színpada ad otthont, az advent időszakában a pedig a sétány forgatagába költözik az adventi sokadalom közé.
November közepéig lehet jelentkezni arra a karácsonyi versmondó versenyre, melyet a harkányi könyvtár hirdetett meg ovisok, általános- és középiskolások számára.
Rendelet jelenleg nincs róla, az üzlet maga döntött így, a mosolyt takaró szigorítást egy papír hirdeti az ajtóra ragasztva.
Az elhunyt pedagógusok emléke előtt tisztelegve avatták fel kedden azt az emlékligetet a harkányi Kitaibel Pál Általános Iskola udvarán, melyben egy márványtábla is helyet kapott.
A dohányzás az egyik legjelentősebb életmódbeli kockázati tényező, ezzel összefüggő megbetegedések évente közel harmincezer emberéletet követelnek. A dohányzás fő oki tényezője a tüdőráknak, a COPD-nek (krónikus obstruktív légúti betegség), a perifériás érbetegségeknek, illetve számos daganatnak (szájüregi, gége, nyelőcső). Szerepet játszik az agyvérzésben, a szívinfarktusban és számos szerv daganatában (húgyhólyag, vese, hasnyálmirigy), rontja az asztma […]