Egyesültek a terrorista csoportok

Nagyvilág - szerző: KT

Hűséget fogadott az Iszlám Államnak a legjelentősebb egyiptomi dzsihadista szervezet, a Jeruzsálem Védelmezői, amit a csoport hivatalos Twitter-oldalán jelentettek be.

 

 

Az Anszár Beit al-Makdisz arra szólította a muszlim hívőket, hogy fogadjanak hűséget a most Irakban és Szíriában terjeszkedő Iszlám Állam magát júliusban kalifának kikiáltott vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak.

 

A csoport azzal indokolta döntését, hogy a muzulmánok – de legfőképp a szíriai és iraki szunniták – évtizedek óta megaláztatásban élnek. Ezért felelősnek a „zsidó zsarnokok és szövetségeseit” tették meg, az általuk gyakorolt önkényuralom terhének pedig véleményük szerint az vetett véget, hogy az Iszlám Állam az általa elfoglalt területeken kalifátust kiáltott ki.