Fegyverrel rabolt a titkosszolga

Helyi - szerző: KT

A Budapesti Nyomozó Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomozást rendelt el a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egyik dolgozója ellen – tájékoztatta az ügyészség csütörtökön az MTI-t.
 

A közlemény szerint a szakszolgálat hivatásos állományába tartozó tagja szerdán 20 óra körül Budapesten, egy XIII. kerületi benzinkútnál tankolt, majd fizetés nélkül akart távozni. A kútkezelő a gépkocsihoz lépett, hogy feltartóztassa, ekkor azonban a gyanúsított dulakodni kezdett vele, majd a jobb első ülésről magához vette engedéllyel tartott lőfegyverét és ráfogta a kútkezelőre, felszólítva, engedje el, különben lőni fog. A kútkezelő a fenyegetés hatására hátralépett, majd megkerülve a gépkocsit, sikerült annak jobb első ajtaját kinyitnia és az ülésre letett lőfegyvert megszereznie, majd félredobnia. A gyanúsított ezt követően – az egyébként meghamisított egyedi azonosító jellel felszerelt gépkocsival – elmenekült a helyszínről. Az elkövetőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi kapitányságának munkatársai még szerda este elfogták.
 

A Budapesti Nyomozó Ügyészség ügyészei csütörtök hajnalban fegyveresen elkövetett rablás bűntette, valamint egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az ügyészség indítványozza előzetes letartóztatásának elrendelését – olvasható az ügyészség közleményében.