Filmet forgatnak a 2006-os zavargásokról, melyben baranyai rendőrök is részt vettek

Belföldi hírek - szerző: HH

Felállították a díszletet és kihordták a kellékeket a Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde utáni eseményeket is tartalmazó film forgatásához a fővárosban.

 

MTV ostroma

 

A politikai üzenetet hordozó filmet a 2022-ben mutatják majd be, és egyebek mellett tartalmazza azt az MTV székház elleni ostromot is, melyben javarészt baranyai rendőrök vettek önszántukon – és az utolsó pillanatig tudtukon kívül – részt, a fejetlenségben néha véletlenül több helyszínen is.

 

A filmről semmit sem tudni, csak azt hogy korábban toboroztak szereplőket egy Gyurcsány Ferencről készülő alkotáshoz, valamint az állami támogatások sorában szerepel egy nagyon magas kulturális besorolást kapott A hazugság ára című alkotás, melyet a Megafilm készít és októberig forgatják 800 millió forintból, melyhez 240 millió forintos adókedvezményként nyújtott állami támogatás társul.