Hétfőn tartja közmeghallgatását a testület

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

A művelődési ház ad otthont hétfőn az idei év első közmeghallgatásának. A 18 órakor kezdődő nyilvános eseményen – melyet lapunk élőben közvetít – az önkormányzat aktualitásai mellett a fürdő projektjéről is hallhatunk. 

 

 

Az önkormányzatoknak évente egy alkalommal kell közmeghallgatást tartaniuk. Harkányban legutóbb szeptemberben tartottak egy részletesebb, egész éves munkát részleteiben bemutató fórumot. Az akkor éjszakába nyúló közmeghallgatáson Baksai Tamás polgármester kijelentette: választások előtti ígéretükhöz híven évente többször is alkalmat szeretnének biztosítani arra, hogy a város közügyei felől érdeklődő lakóit összehívva beszámoljanak tevékenységükről.

 

A mostani közmeghallgatás időpontját már december elején kitűzték. Akkor több olyan kérdés is nyitott volt, mint a könyvtár felújítása vagy a kiemelt gyógyhelyfejlesztési pályázat, most ezeket is érinti a nyilvános fórum.

 

Mint legutóbb, lapunk hasábjain hétfőn 18 órától is percenként frissítve kap információt a közmeghallgatás fontosabb mozzanatairól. Hogy otthon ülve is első kézből értesülhessen a történtekről, frissítse oldalainkat.