Kiejtett az egyetlen csapat, akit tavasszal megvertünk

Helyi - szerző: HH

Az évad első meccsén, egyben a Magyar Kupa megyei selejtezőjén kétgólos vereséget szenvedett a harkányi focicsapat.

 

 

Hiába húzott bele látványosan a második félidőben Harkány, nem szerzett gólt a vasárnap este hazai pályán vívott mérkőzésen, ahol ellenfelünk a megye első osztályának elmúlt évi bajnokságát csupán két helyezéssel előrébb – hátulról a harmadikként – záró Ócsárd együttese volt.

 

Míg korábban 1:5-re kikaptunk tőlük, tavasszal ők voltak az egyetlen leigázott együttes: otthonukban 2:3-ra elvertük őket.

 

Jövő héten a Pécsvárad csapatával szintén itthon lépnek pályára a fiúk, amikor szombaton 17:30-tól a megye első osztályának évadnyitó bajnoki mérkőzését játsszák.