Mindenki nyugodjon le, Kim előkerült

Nagyvilág - szerző: KT

Szeptember 3-a óta nem látták az észak-koreai vezért, Kim Dzsong Unt. Sokan már a megbuktatásáról is beszéltek. A diktátor mai nyilvánosság előtti szereplését a phenjani központi hírügynökség (KCNA) jelentette be. Több fényképet is közöltek róla, amiken botra támaszkodva látható.

 

A 31 éves vezető negyven nappal ezelőtti eltűnésével kapcsolatban sok találgatás látott napvilágot, biztosat nem tudni, de szerepelt köztük egy bokatörésről szóló hír is. Más mendemondák már a vezetői státuszát is megkérdőjelezték. Ma egy kutatók számára épített lakónegyedben tett látogatásáról adott hírt a világ elől elzárkózott ország sajtója. Tudósaink igaz hazafiak, akik egész életüket egy gazdag és erős nemzet építésének szentelik – mondta a 2011 óta uralkodó vezér a KCNA szerint, miután 250 gramm rizsre csökkentette népe egynapi fejadagját.