Nem lesz kész az út a Szüreti Fesztiválig

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Teljes egészében nem fog elkészülni a mindössze háromszáz méteres, négy hónapja épülő szervizút a XX. Szüreti Fesztivál kezdetéig. A munkások abban bíznak, hogy a platánkapu és a Bartók utca közötti szakasz használható lesz a hétvégi rendezvényre.

 

 

Elkezdték a fesztivál előkészületeit, néhány faház már a helyére is került. A színpadot előreláthatóan péntek reggel kezdik felállítani, ami idén is a Kossuth Lajos utca aszfaltján, a No Name étterem előtt kap helyet. Az autósoknak péntektől vasárnapig a Bartók-Bajcsy vagy a Szent István utca irányába kell kerülniük a rendezvény színterét, a Kossuth Lajos utca Arany János utcai kereszteződésééig tartó szakaszát.

 

Még mindig nincs hír a hivatalos információk szerint rossz időjárás miatt elhalasztott kerékpárversenyről, egyenlőre úgy tűnik, a hagyományteremtés csak a szándék volt. Bizalmas információk szerint csupán néhány előnevező volt, aminek ellent mondanak azok az irányított, korábban hitelt vesztett pletykák, amik szerint tömegek jelentkeztek a nemzeti ünnepre időzített, a rangos kiskunlacházi 24 órás maraton felkészülését is megnehezítő Harkány-Siklós körüli versenyre. Elektronikus nevezésre nem volt lehetőség, részvételi szándékot csupán egy e-mail címen lehetett jelezni.