Orosz doppingbotrányt robbantottak ki

Nagyvilág - szerző: HH

A német televízió-csatorna, az ARD december elején mutatta be a titkos felvételeket is tartalmazó Eltitkolt dopping – így készülnek az orosz győztesek című dokumentumfilmet. Állításuk szerint bizonyított, hogy az orosz sportolók doppingolása államilag támogatott volt.

 

 

A 60 perces filmjükben rámutattak a doppingügyek eltitkolására és a korrupcióra is, ami az orosz sportolók eredményeit hozta.

 

Az orosz állam háromezer mintát adott Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségnek (WADA), tisztázni kívánva a doppingvádakat. Vitalij Mutko, orosz sportminiszter kijelentette: ők is megvizsgálják az elhangzott vádakat, és megteszik a szükséges lépéseket.

 

A dokumentumfilm egyik forrása, egy korábbi 800 méteres futó, a 2013-ban versenyízéstől eltiltott Julija Ruszanova és férje, egyben volt edzője, Vitalij Sztyepanov, aki korábban az Orosz Doppingellenes Ügynökségnél dolgozott. A sportoló nő állítja: sportorvosa, Szergej Portugalov 50 ezer rubelért ígért aranyérmet, az ezüst 30, míg a bronz 20 ezerbe került. Állítása szerint a súlyemelők, atléták, sízők és sílövők, kerékpárosok valamint az úszók egyáltalán nem estek át doppingteszteken.

 

A házaspár a film bemutatása előtt elhagyta Oroszországot. A doppingvádakkal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság etikai bizottsága is foglalkozik, a vizsgálatok lezártáig Valentyin Balahnyicev, az Orosz Atlétikai Szövetség elnöke lemondott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél (IAAF) betöltött kincstárnoki tisztségéről.