Valami új, valami régi | A Villányi-hegység lábánál, a szőlőlankák között kalandozva kincset talál az arra járó. Olyan kincset, ami nemcsak Magyarországon, de Európában is egyedülálló. A Baranya aranyának is nevezett harkányi gyógyvizet évente gyógyulni és kikapcsolódni vágyó emberek tízezrei keresik fel, hogy bepótolják azt a pihenést és kikapcsolódást, amire a rohanó mindennapokban nem jut idő. […]
A hónapok óta tartó befektetői huzavona megannyi kérdéses elemet tartalmaz. Mint ismeretes, az elmúlt évben jelentkezett Aquaplus Kft. György Zoltán vezetésével a fürdőrészvények 35 százalékát vette volna meg 25 évre szóló menedzsmentjogokkal. A megállapodás szerint a város elnyert fejlesztési pályázatának fürdőre eső önrészét igazolták volna a vételárból. Dr. Imri Sándor polgármester lakossági fórumon jelentette be a megállapodást, ahol György Zoltán a fürdőfejlesztésről szőtt elképzeléseit is bemutatta. Az idő múlásával azonban nem történt meg a várva várt átutalás, így az utolsó pillanatokban a képviselő-testület a polgármester aláírási jogát is visszavonta. Ekkor már a Sa-Le Invest Kft. is a kapuban állt, 51 százalék vásárlásának szándékával. Leéb József, a vállalat ügyvezetője az elnyert pályázat önerő igazolásának határidő-módosítását is elérte a projektet irányító hatóságnál, azonban annak újbóli lejárta előtt sem történt releváns pénzügyi tranzakció. Mindeközben, úgy tűnik, a polgármester és a testület két vonalat képviselnek. Azonos eseményekről mindkét fél sokszor különbözőképp számol be. Szóbeszédek szerint Leéb József továbbra is egy kész megállapodást érvényre juttató átutaláson tevékenykedik, melynek nem várt nehézségei támadtak.
A Harkányi Turisztikai Egyesület ismét a harkányi turizmusfejlesztés szolgálatában – Újabb lépések Harkányért
Harkány szebbé, rendezettebbé tétele elkezdődött és folyamatosan zajlik. Sajnos most látszik igazán micsoda lehetőségeket mulasztott el a város, amikor még volt pénz. Most egyszerre, és nagyon kevés pénzből kellene mindent rendbe tenni a köztéri padok felújításától a parkokon, parkolókon, a vízelvezetésen át a lepusztult szökőkútig, WC-ig. Abban általában mindenki egyet ért, hogy a város legyen […]