A pünkösdi hosszú hétvégére előbújt a kupola alól és megkezdte nyári működését a megújult Zsigmondy sétány szökőkútja. Harkány közelmúltban komoly felújításon átesett jelképe hamarosan újabb meglepetéssel szolgál majd.
A kormány által adott felhatalmazás alapján a húsvét hétfőn éjfélig tartó időszakra több városban is lezárták a népszerű kirándulóhelyeket, illetve szigorították az eddigi kijárási korlátozásokat. Egyes helyeken kötelezővé tették a szájmaszk használatát is, az előírások betartását pedig szigorúbban ellenőrzik a hatóságok. Baranya megyében több, a Mecsekerdő Zrt. kezelésében lévő kedvelt kirándulóhelyet – […]
A Harkányi Óvoda és Minibölcsőde Méhecske csoportja nyakába vette a várost. A kicsik hétfőn teljesítették a Világ Gyalogló (hó)Nap 2019 felhívását, melynek célja, hogy a gyaloglás népszerűsítése. A csoport által végigjárt útvonal jelentős részét mutatta be a gyermekek számára Harkány látványosságaiból és nevezetességeiből. A Méhecske csoport csupa nagycsoportosokból áll, sajnos a betegségek miatt […]
Az építési fázis legvégéhez érkezett a Zsigmondy sétány rekonstrukciója, így szombat délután helyére került az utolsó burkolati elem is, mely egy időkapszulát takar. A terület legnagyobb meglepetése az a monumentális játszótér, melyhez mérhető az országban nem igen akad.
Monostori Zsolt a mostani előtt egy másik ciklusban is volt már önkormányzati képviselő. A 2019-ben záruló időszak sikeres fejlesztéseiről, a testületi munkáról beszélgettünk a városatyával.
Másodszor nyert támogatást a drávaszabolcsi Dráva Kincse Óvoda a DDC Zöld Megoldás-pályázat keretében. Az eredetileg Én házam! – Az én Vágyam nevet viselő projekt során 600 ezer forintból valósította meg környezetbarát ötletét, egy aktívházat, mely szorosan kapcsolódik a 2017-ben megépített kölyÖKOpark elemeihez. A mostani projekt során az iskola udvarán felállított házikóban számos olyan eszköz […]
Díszes köztéri óra lett felállítva a Bartók Béla és a Kossuth Lajos utca sarkán. A harangjátékkal és a városokat jelző szélrózsával ez Harkány legújabb látványossága.
Hamarosan újra üzemel Harkány ezredfordulón átadott jelképe, a Kossuth Lajos utcai országalma szökőkút. A látványosság mintegy tíz éve áll üzemen kívül, most díszítése mellett megszépül a környezete is.
Évekkel korábbra nyúlik vissza annak a munkának a gyökere, mely Harkányt ismét méltó, európai színvonalára emeli – ismertette Baksai Tamás szerda délután annak alkalmából, hogy átadták a Zsigmondy sétány munkaterületét a kivitelő Viva Palazzo Zrt.-nek.
Az ezredfordulón adták át Harkány jelképes szökőkútjait, melyek restaurálásról döntött a város. Az értékmentésben az egykori tervezőjük és összeszerelőjük is részt vesz.
A szökőkút megrongálójával kapcsolatban nyomravezető egyelőre nem, de panaszkodó levelek garmadája érkezett szerkesztőségünkhöz. Olvasóink gépjárműfeltörésekről és betörésekről adtak jelzést, melyek közül néhány meglehetősen bicskanyitogató.
Monostori Zsolt képviselő év végi beszélgetésünk során kiemelte, hogy bizakodásra ad okot a növekvő vendéglétszám. Az idegenforgalmi adó és a strand értékesített jegyszámának emelkedése azt mutatja, hogy a várospolitika helyes lépései és a folyamatos fejlesztések eredményesek voltak.
A vendégforgalom emelkedéséről, a testületi és bizottsági munkáról valamint a fürdő rekonstrukciójáról is szólt Monostori Zsolt képviselő év végi visszatekintésében.
Éjjel helyezték ki azt a hétméteres Harkány feliratot a Bartók utcai szökőkút mellé, melynek elkészítését a Harkányi Turisztikai Egyesület kezdeményezte.
Többször fellángolt, de sosem lett semmi a Zsigmondy sétány felújításából. Most állunk a legközelebb ahhoz, hogy ezt a projektet megvalósítsuk – mondta Albrecht Ferenc, a Műszaki Osztály vezetője arra az 1,2 milliárd forintos pályázatra mutatva, melynek benyújtásáról döntött Harkány képviselő-testülete.