Kizárólag a fürdőn kívüli fejlesztésekre fordítható a kiemelt gyógyhelyeket megcélzó pályázat – tájékoztatta Harkány képviselő-testületét Albrecht Ferenc. A műszaki osztály vezetője ismertette: a jelenlegi elképzelések szerint 600 millió forintra pályázna az önkormányzat.
A művelődési ház ad otthont a kedden 18 órakor kezdődő közmeghallgatásnak. Az esemény apropóját egy jogszabályi kötelezettség adja, ugyanis a hulladékgazdálkodási törtvény előírja az önkormányzatok számára, hogy az elkülönített hulladékgyűjtés bevezetése előtt közmeghallgatást kell tartani.
Projektek támogatási lehetőségei, területfejlesztési terv, és térségi összefogású TDM szervezet is szóba került dr. Ruszinkó Ádám Harkányban tett látogatása során. A turizmusért felelős helyettes államtitkár a találkozón Tiffán Zsolt országgyűlési képviselővel, Baksai Tamás polgármesterrel és Hegyi Ákossal, a fürdő
Megérkezett a zenélő szökőkúthoz az a mintegy 10 méteres fenyő, amely az ünnepi hangulatot hozza el a belvárosba. A szökőkút környéke már fel van díszítve, hamarosan a fa is megkapja karácsonyi dekorációját. A Harkány és Siklós közötti ifjúsági telep mellől érkezett a fenyő, melynek szállítása és kamionról való leemelése alatt rövid időre a […]
Nem az év fő célpontja lesz, az tény, de idén is eljössz Harkányba. Eljössz, mert nem bonyolult és voltál már otthon eleget. Eljössz, mert van itt tavalyról valami, aminek megint részese akarsz lenni. Eljössz, és akkor majd megint elmondod, hogy miért vagy itt. A többieknek addig leírjuk, mit mondtál tavaly. 1. ok, a […]
Péntektől rendezik az első ballonos hétvégét Harkányban. A színes kavalkád pénteken veszi kezdetét, a város feletti fél órás sétarepülések mellett motoros ernyős repülés is szerepel a tennivalók repertoárjában, számos koncert és folyamatos program mellett. A kivilágított a ballonok és a zenés fényjáték egyedülálló lesz a régió történetében. A hétvége díszvendége Farkas Bertalan, aki Harkányban […]
Kifutunk az időből, kifutunk a pályázatokból. Vagyis lezárulnak, mivel választások előtt kell zárulniuk. Így lett kitalálva. Valahogy úgy lehetünk, mintha a robogó vonatból mindenki kiugrott volna, a kalauz meg előremegy dudálni mielőtt megáll, hogy hirdesse: jövünk! Sajnos újabb nyertes pályázatokról nem igen hallani. A folyamatban lévő, elbírálásra váró, előkészített, valami elindult, 2020-ig tervezett […]
A több, mint három évig városgondnokság élén tevékenykedő Batik Imre felmondásáról a testület döntött azon a sebtében összehívott március 27-i ülésen, ahol dr. Imri Sándoron kívül csupán három képviselő – Hazenauer György, Vargáné Kovács Mária és Hajdú Gábor – jelent meg. A városgondnok munkáltatója a polgármester, korábbi munkásságáról, felmondásának körülményeiről Batik Imrét kérdeztem. […]
Több millió kattintás, több ezer cikk van a hátunk mögött 2013-ban. Hónapról hónapra összegyűjtöttük a legnépszerűbbeket. Ez nem választási blog, ajánljuk vitathatatlan tényeinket a jövő évben is! Ne feledje: híreinket egyaránt megtalálja a facebookon és a Twitteren, de olvashatja RSS csatornánkat vagy feliratkozhat napi hírlevelünkre is. Január Közel két évre […]
19:12 Befejeződik a közmeghallgatás. 19:11 Zebra téma a következő. 19:09 Terehegyi rókák a következő kérdés. 19:06 Víkendtelepes személyszállítás terítéken. 19:02 Kérdések jönnek? 19:01 A 2013/2014-es pályázatokból még csak 1-1 nyert, de be van adva több mint kettő millárdnyi. 18:59 2012-es hazai 44 millió- 136 millió Uniós támogatás mellett- mutatja […]
Az elmúlt héten folyamatosan jelentek meg a faházak és díszítések, lépten-nyomon a terepet szemlélő szervezőket lehetett látni a XIX. Harkányi Szüreti Fesztivál előjeleként. Az utca előkészítése ütemterv szerint folyik, tegnap elkészült a borutca és a szökőkút mellett órákon belül felépül a színpad is. A szervezők több ezer ember érkezésére számítanak, hiszen a program rendkívül […]
Három órán keresztül készült a pénteki főzőverseny nyertese, a bivalyhalált követelő pörkölt. A hét csapathoz az időjárás is kegyes volt: a verseny legvégéig napsütéssel kényeztette őket, csak a zsűrizésre szakadt le az ég.
Májusfa kitáncolás és gyermeknap 2013. 05. 31. (péntek) Helyszín a művház mögötti füves terület
Az önkormányzat emberei elkezdték a főutcán lévő fák töveinek kigazolását, a télen kivágott veszélyes társaik hátramaradt tuskóinak kimarását, a járdaszegélyek- és szélek valamint az árkok tisztítását,
Harkány Város Önkormányzata konferenciát szervezett. Az Európai Kulturális Örökség megőrzése konferenciasorozat Harkányi állomása január 25-27-én a Thermal Hotelben volt.