Szigorú, de biztonságos az idei költségvetés

Helyi - szerző: KT

Az önkormányzatok év elején elkészített költségvetésének alapvető feladata, hogy biztosítsa az intézmények működését. Mint minden évben, városunk testülete idén is tárgyalta majd elfogadta a 2016-os év irányszámait tartalmazó költségvetést.

 

A tavalyi évhez képest a gyakorlatilag változatlan állami költségvetési törvény határozza meg, hogy a helyi önkormányzatok milyen forrásokból tudnak gazdálkodni. Bevételi oldal ennek köszönhetően az elmúlt évihez hasonlóan alakul, míg a kiadások oldalának alakítása komplexebb feladatot jelent.

 

Az állam feladat alapú finanszírozásban részesíti a helyi önkormányzatokat. Harkány fejlesztési elképzeléseit és igényeit már korábban lefektette, ennek megfelelően a különböző felhívásokra pályázati anyaggal és az ehhez szükséges önerővel rendelkezik.

 

Az elmúlt évet nagyságrendileg 250 millió forint aktívummal zártuk – mondta Baksai Endre Tamás. Voltak áthúzódó tételek, melyek közül a legjelentősebb a Muslinca sor fürdőtől való megvásárlása, ami 66 millió forinttal terheli az idei év költségvetését. Harkány polgármestere a különbözettel kapcsolatban rámutatott, hogy 175 millió forintot pályázatokra különítettek el. Ez a tartalékkeret fogja a kiírt vagy kiírásra kerülő pályázatok önerejét biztosítani. Ilyen felhívás a Muslinca sor rehabilitációját célzó tender és a zöld város pályázat, mely segítségével a Bajcsy-Zsilinszky utca újulhat meg. Ha kicsit messzebbre tekintünk, megemlíthetjük azt a pályázatot is, mellyel a piac felújítását valósíthatjuk meg – fogalmazott Harkány első embere.

 

Ez a tartalékkeret különbözteti meg leginkább az előző évek költségvetésétől a 2016-os évet, hiszen ilyen nagyságrendű pályázati keret Harkány sem a tavalyi, sem az azt megelőző időszakában nem volt – fogalmazott Baksai Endre Tamás.

 

Nagyok az álmaink, rengeteg pályázati elképzelésünk van – mondta Kesjár János. A képviselő és pénzügyi bizottsági elnök a tartalékkeret elkülönítésével biztosítottnak látja ezek megvalósításának hátterét, de megjegyezte, fel kell készülni a későbbiekben kiírásra kerülő, további pályázatok megvalósítására is.

 

A lehetőségek jóval nagyobbak, mint a megvalósítás realitása – erősítette meg Baksai Tamás a már most is közzétett pályázati felhívások számára, hangsúlyozva: fontos, hogy az önkormányzat a lehető legtöbb forintot takarítsa meg további önerők biztosítására. A megtakarítások lehetséges helyeként olyan szervezeti racionalizálást hozott fel példának, mint a városgondnokság átalakítása. Megjegyezte, amennyiben a korábbi évekhez hasonlóan újra lesz az önerő feltöltésére pályázat, azon is részt vesz Harkány.

 

Jól működött a modell

 

A működési költségvetést abban a mértékben állapítottuk meg, ami a 2015-ös évben is volt – mondta Kesjár János. A képviselő szigorúnak, ugyanakkor megalapozottnak és biztonságosnak nevezte az idei év tervezetét, megjegyezve, az a lehető legjobb mértékben szolgálja a város érdekeit és biztosítja mind a működés, mind a fejlesztések lehetőségét.

 

Nem tervezünk folyószámlahitelt felvenni és nem tervezzük a tartalékokat oly mértékben kimeríteni, hogy ne tudjuk a számláinkat fizetni – de az biztos, hogy a tavalyinál még feszesebb költségvetést kell folytatnunk – mondta Baksai Endre Tamás.

 

Átbillent a mérleg

 

Az eredményt leginkább a számok tükrözik – vallja a polgármester. Míg elődeink 250 millió mínusszal terveztek, addig minden függőben lévő ügyet, jogi vitát, pereket, kártérítéseket és kifizetetlen számlákat – mint a főutca köznyelven csak Kampánysztrádaként emlegetett szervizút is – a tavalyi évben kifizettük – részletezte. Harkány polgármestere nagy lépésnek nevezte a büntetőeljárással is övezett Tenkesvíz ügyét, melynek pénzügyi örökségét Siklós közreműködésével helyes mederbe tudták terelni.

 

Az önkormányzat ez évi költségvetése összesen 1.257.574.000 forintot mozgat meg. Ebből 175 millió képezi a fejlesztési önerők tartalékkeretét, míg a működési kiadások mellett a szintén ez irányú bevétel 138 millió többletet mutat.

 

A 300 milliós kormányzati támogatást is figyelembe véve idén összesen 660 millió forintért fognak fejlesztések megvalósulni. Ezt az összeget még a későbbiekben megnyert pályázatok is kiegészítik.