Zavartalanul folynak a fürdőfejlesztési munkálatok

Helyi - szerző: HH

A kormányhatározatnak megfelelően megkapta a harkányi fürdő a fejlesztésre megítélt támogatást – jelezte Szilágyi Tibor. A fürdő igazgatóságának tagja hozzátette, a másfél milliárdos összeget nem két részletben, hanem egyben utalta a kormány.

 

 

Szilágyi Tibor leszögezte: a fürdő építési beruházása zavartalanul, az ütemtervnek megfelelőn folytatódik, a vállalkozó részéről a koronavírus-járvány egyelőre nem jelentett komplikációt. Az igazgató lapunk kérdésére részletezte: már a felszín feletti munkálatok zajlanak, a tervek szerint április végére tető alá kerül a hármas medence csarnoka.

 

A kormány a fürdő további fejlesztéseivel kapcsolatos tervek elkészítésére is biztosított forrást, melyre már korábban Harkány rendelkezésére bocsátotta az összeget. Szilágyi Tibor ezzel kapcsolatban ismertette, ezek a projektek is folyamatban vannak, a most zajló munkálatokra nincsenek hatással.

 

A fürdő igazgatója emlékeztetett: a következő elem, mely várhatóan 2021 szeptemberében átadásra kerül a hármas medence csarnoka és a hozzá kapcsolódó élményfürdő. A jelenlegi tervek szerint a strand akkori zárásával nyitnák a megújult épületrészt, a téli strandfürdőt.