Nincsenek veszélyben azok a számlák, amelyek a Szigetvári Takarékszövetkezetnél vannak vezetve – tudtuk meg Bernhardtné Ferkov Mária fiókvezetőtől. A fiók a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete tagjaként betéteseként kettős védelmet élvez. A fiókvezető elmondta: minden vizsgálat lefolyt velük szemben, egy több takarékszövetkezetet is tömörítő garanciaközösséghez tartoznak, az ügyfelek pénze teljes biztonságban van. A DRB beragadt számláinak problémaköre […]
A követelményszintet megemelték, a fizetések a régiek maradtak. A február elején megtartott egy órás, figyelmeztető munkabeszüntetés után ma reggel hat órától határozatlan ideig szóló sztrájkba kezdtek a dolgozók. A 200 fős demonstráció csendben, nyugodt körülmények között zajlik, miközben Nagy Endre, a Pick Zrt. vezérigazgatója is Pécsre érkezett. Mózes Tibor a Liga […]
Célszerűbb az olyan juttatásokat, mint a fizetés, nyugdíj, segélyek vagy a családi pótlék átirányítani másik számlaszámra, mint azt a DRB-nél vezetett befagyott folyószámlára várni. Míg a fizetés számlaszámát a munkáltatójánál tudja intézni, a nyugdíj, családi pótlék és a segélyek díjátirányításában a siklósi Kormányablak is segítségére lehet. Nem kell Pécsre utazni, a régió érintettjei […]
A DRB bankkal szemben hozott intézkedés – melyről korábban beszámoltunk – a siklósi önkormányzat működésére is hatással van. Az elérhetetlen számla a bérek mellett a segélyeket és a vár projektét is érinti, az operatív csoport által kidolgozott terv megoldást ígér. Siklós polgármestere azonnali válságtanácskozást hívott össze, ahol a testület arról döntött, hogy bankot […]
Erős a gyanú, hogy több évtizedes visszaélés-sorozatra bukkant a jegybank a Buda-Cash Brókerház átfogó ellenőrzése során – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten. Hozzátette: egyebek mellett a Dél-Dunántúli Regionális Bank (DRB) bankcsoporthoz tartozó négy banknál is korlátozó intézkedéseket, így a betétkifizetés korlátozását rendelték el. A gyanú szerint a brókerház […]
53 településen mind a 21 háziorvosi praxis bevonásával és közel 10000 résztvevő kapcsán ismerhettük meg a Tenkes Egészségkertet. Az egészségfejlesztési program 122 millió forintból megvalósított programja 200 eseménnyel volt jelen a teljes térségben. A most záruló program nem az első törekvése és nem is az első sikeres programja a siklósi kórháznak, hogy a […]
A 23 éves G. László hajnali három óra körül egy vendéglátóhely előtt szóváltásba keveredett egy 28 éves férfival és a nála lévő késsel olyan súlyosan megsebesítette, hogy az a kórházban életét vesztette. A tettes rácsok mögött. Megöltek egy férfit Pécsen szombat hajnalban, feltételezett gyilkosát rövid időn belül elfogta a rendőrség – tájékoztat a […]
Csaknem hétszázmillió forintból újították fel a Mohácsi Kórház rehabilitációs részlegét. Az európai uniós forrásból finanszírozott beruházás során új épületbe költözött a mozgásszervi rehabilitációs osztály, fejlesztették az eszközparkot és az informatikai rendszert. A regionális operatív program keretébe tartozó projekt a térség egyik legjelentősebb egészségügyi nagyberuházása. A több város tucatnyi intézményét bekapcsoló nagyszabású fejlesztésre összesen […]
Mégsem a pécsi önkormányzaté a Magasház, amit bontási szándékkal vásárolt meg a La Torre 2008 Kft-től 2014-ben. A Pécs belvárosában álló torzó bontása évek óta meddő téma. A Győri Ítélőtábla jogerős döntése alapján mégsem Pécs városáé a Magasház, és elrendelték a tulajdonjogban fennálló eredeti állapot visszaállítását. Az indoklásban kimondják, hogy a 25 millió forintos […]
A tudománykommunikációs projekt 2013 januárjában indult azzal a céllal, hogy friss és kutatásokkal megalapozott ismereteket közöljön a Z generációval történő hatásos kommunikációról, valamint pozitívan járuljon hozzá az érintett célcsoport pályakép alakításához. Az egyetem tájékoztat: további cél az volt, hogy a Pécsi Tudományegyetemre járó, illetve vonzáskörzetében élő 15-24 éves korosztály számára bemutassa az egyetem […]
Várhatóan áprilisban végeznek a siklósi OTP fiók felújításával. Jelenleg a bank udvara is zárva van a járművek elől – ideiglenes építési terület – áll a kapun. Parkolni csak az utcán tud, ahol azonban a kékruhás parkolóellenőrök leskelődnek a szélvédők mögé bliccelőre vadászva. A fiók átalakítása, felújítása alatt az ügyfeleket az emeleti részben fogadják, […]
A busójárás nagyobb érdeklődésre számot tartó, látványosabb programjai – például a busóavatás, a máglyagyújtás, a dunai átkelés – következnek a hétvégén Mohácson, ahol csütörtök óta 1200 jelmezes részvételével űzik a telet és köszöntik a közelgő tavaszt. Az UNESCO által az emberiség szellemi kulturális örökségeinek listájára felvett népszokás szervezői idén mintegy 30 helyszínen 70-nél […]
A Travel Channel által kiírt pályázaton térségünkből harkányi, villányi és siklósi szállodák is neveztek. A nyertes hotel díja egy németországi utazás, de a szavazók között is értékes napokat sorsolnak egy hazai szállodában. A Travel Channelen 2014-ben indult A lehetetlen szálloda című műsor, melyhez kapcsolódóan a versenyt hirdették. Anthony Melchiorri vendéglátóipari szakember és csapata […]
Közlekedési nehézséget okozhatnak a szombatra jelzett hófúvások Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében. A Meteorológiai Szolgálat citromsárga riasztást adott ki – közölte a Magyar Közút kommunikációs osztályvezetője. Pécsi Norbert Sándor figyelmeztetett arra, hogy a nagy erejű széllökések az elmúlt napokban hullott friss havat könnyen az utak burkolatára hordhatják, azt követően, […]
Teszteli az új közlekedési ellenőrzési rendszert a rendőrség. Az első 160 mobil készülékből Baranya is kapott, a fix telepítésűeket év végéig hozzák. Megyénkbe 6 készülék érkezett, tesztelésük változó helyeken, többnyire a már meglévő eszközökkel párhuzamosan történik. Az első 160 mobil kamerát már kiosztották a megyei rendőr-főkapitányságoknak, mintegy 130 fix készüléket pedig az év […]