Egy villányi borászatból 63 darab hordót lopott el, ezzel több mint ötmillió forint kárt okozva. A telepen működő biztonsági kamerarendszer felvételén jól látszik az autója, őt pedig egyetlen nap alatt azonosították és elfogták. A 43 éves villányi férfi, aki korábban biztonsági őrként dolgozott a telepen, beismerte tettét – tudatja a rendőrség. Vallomása szerint […]
A bíróságok és az ügyészségek vonatkozásában korábban bevezetett járási illetékességhez a rendőrség szervei is csatlakoznak, ezért 2015. július 1-jei hatállyal módosul a Siklósi Rendőrkapitányság illetékességit területe is – tájékoztatta lapunkat a Belügyminisztérium. Áta, Bosta, Egerág, Kisherend, Szalánta, Szilvás, Szőkéd települések közigazgatási területével csökken a Siklósi Rendőrkapitányság – így az alá tartozó rendőrőrsök – […]
A klímaváltozás hatásaira való felkészülés fontosságát hangsúlyozta a hazai szőlő- és bortermelésben Áder János köztársasági elnök kedden Villányban, ahol a környék borászaival találkozott. Érdemes figyelni más országok bortermelő területeit, a klímaváltozás ezen régiókra gyakorolt hatásait és levonni a megfelelő következtetéseket – mondta a köztársasági elnök újságíróknak, miután Bock József pincészetében a villányi és […]
Az Országos Meteorológiai Szolgálat keddre narancssárga, másodfokú figyelmeztető előrejelzést adott ki több, köztük Baranya megyére is – heves esőre, felhőszakadásra hívják fel a figyelmet. A közepes valószínűséggel kialakuló heves zivatart nagyobb szél vagy jég is kísérheti, valamint rövid idő alatt nagyobb mennyiségű csapadék is hullhat – áll a közlendőjükben.
Összesen hat helyszínen bizonyítottak a megye rendőrei hétfőn, a Siklóson megrendezett szakmai versenyen. A megyei döntő során az autópályások mellett az öt kapitányság – Komló, Szigetvár, Mohács, Pécs és Siklós – balesethelyszínelői mérték össze tudásukat. A legtöbb szituációnak a vár és környéke adott otthont. A domboldalba csapódott siklóernyős mellett a felhajtóról mélybe zuhant […]
Lezárult a vár felújításának harmadik üteme. Az európai uniós forrásból finanszírozott 400 millió forintos beruházás eredményeként az épület külső homlokzata egységessé vált, megszépült az északi terasza, emellett a műemléki ingatlan konferenciateremmel, vártörténeti kiállítással és egy kávézóval is gazdagodott. Hende Csaba honvédelmi miniszter a pénteken tartott átadási ünnepségen hangsúlyozta: a vár a tatárjárástól mostanáig […]
Fennállásának 20. évfordulóját nagyszabású koncerttel ünnepli a Dolce Hegedűegyüttes. Az örömzenélés délután fél hétkor veszi kezdetét a vár udvarában. A zenekar színvonalas munkáját számtalan rendezvény, fellépés és kulturális eseményen való közreműködés dicséri. Június 6-án örömzenére hívnak mindenkit – 18 óra 30 perckor jubileumi koncertet adnak Siklóson, a történelmi várudvarban.
Az erős kormányzati támogatást és a helybéliek aktivitását is nélkülözhetetlennek tartja a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatását célzó Ős-Dráva program sikeréhez a projektért felelős miniszteri biztos, Tiffán Zsolt. Az országgyűlési képviselőként is dolgozó fideszes politikus egy, a témában rendezett szakmai fórumon az MTI-nek azt mondta: az Ős-Dráva kiemelt nemzeti program, ezért szeretné, ha a kormány […]
Beismerő vallomása szerint a 27 éves siklósi B. András június 3-án Budapestről Pécsre szállított kábítószert, hogy azt Siklós és Harkány környékén értékesítse – tudatja a rendőrség. A rendőrök 17 óra 45 perckor Pécs belvárosában fogták el, a nála talált több csomag marihuána gyanús anyag szakértői vizsgálata folyamatban van. A férfinél elvégzett kábítószer teszt […]
Június 8-án a Siklósi Rendőrkapitányság ad otthont a minden évben megrendezésre kerülő megyei helyszínelőversenynek. Baranya öt kapitányságának közlekedési alosztályai más rendőrségi – így például bűnügyi – szakterületeket is érintő feladatok mellett berendezett, embert próbáló baleseti helyszíneken mérik össze tudásukat. A legjobban teljesítő kapitányság csapata Pécs, Komló, Mohács, Szigetvár és Siklós helyszínelőiből kerül ki és […]
Június 4-én rendezik meg Siklóson a negyedik Népdalmaratont. A Nemzeti Összetartozás Napján tartott, népzenéhez kapcsolódó műsorokat magyar és határainkon túli kórusok, néptánccsoportok és egyéni fellépők adják elő. A negyedjére megrendezett népdalmaratonon legnagyobb létszámban a Kanizsai Dorottya Általános Iskola képviselteti magát, akinek több száz tanulója mellett külföldi diákok is fellépnek. Ebben az évben a […]
Már várják a jelentkezőket a tizenharmadik Baranya Megye Szépe versenyre. A jelentkezők tini és felnőtt kategóriában hasonlítják össze bájaikat, a siklósi járás döntője augusztus 28-án a Csirkepaprikás Fesztiválon lesz. A siklósi járásból mintegy tizenöt indulóra számítunk – mondta Menyhárt László, hozzátéve: a jelentkezés elkezdődött, aminek legegyszerűbb módja egy internetes formula kitöltése. A 2002 […]
Kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő csuklós busz Pécs déli határánál, az 58-es főút és az M60-as csomópontjának közelében hétfő délután. Az utasok közül senki sem sérült meg, mivel időben leszálltak a lángoló járműről. A tüzet vélhetően az üzemanyagrendszer hibája okozta.
Az autósokat ezen a héten is figyeli az új rendszerű traffipax. Gyorshajtás mellett biztonsági öv használatának elmulasztása vagy mobiltelefon használata esetén is jár a csekk, ezért nem árt tudni, merre jár a háromlábú. Elindulás előtt tájékozódjon, itt a traffipax heti búvóhelyeinek listája! június 01. (hétfő) 07:45-09:45 Siklós, Harkányi út 10:00-11:00 58-as út […]
Tenkes Egészségkert néven nemrég fejeződött be az az egészségmegőrző program, amely egycsapásra ismertté tette a siklósi kórház nevét, most pedig 300 millió forintos uniós támogatással minőségi, kistérségi gyógyító centrummá váltak. Megújult a Siklósi kistérség ellátását szolgáló siklósi kórház. A másfél éve aláírt támogatási szerződés alapján kezdődött a kórház életében legnagyobb volumenű fejlesztés, hiszen […]