Belegurult egy személyautó a Rábába Győrben kedd délelőtt – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A személyautót vezető nő nem húzta be a kéziféket, amikor a folyóparti parkolóban megállt. Kiszállt a kocsiból, a személyautó pedig egyszerűen belegurult a vízbe. Az autó egy ideig a vízfelszínen sodródott, majd mintegy kétszáz méter után elsüllyedt. A kocsit […]
Az előző hetekhez képest kevés, 119 határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Pénteken 34, szombaton 76, vasárnap 7 embert tartóztattak föl, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a szerb-magyar határnál szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák. Az ország területén mélységben és más külső határszakaszokon két határsértőt […]
Jogerősen három évre felfüggesztett másfél év szabadságvesztésre enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla a fagyállós gazda néven elhíresült férfi büntetését, akit korábban első fokon hét év börtönre ítéltek, mert fagyállót öntött a sorozatos lopások megakadályozása érdekében a saját borába. A vácszentlászlói férfi még 2013-ban úgy próbálta megakadályozni meggyborának ellopását, hogy fagyállót öntött bele, és emiatt egy ember […]
Daciaval menekülhetett a helyszínről az a román orvos, akit a rendőrség a szerda délután Nyíregyházán történt lövöldözéssel gyanúsít. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szerint egy 54 éves román állampolgár, dr. Dan Stamatiu adott le lövéseket a Friss utcai családi házban lakó házaspárra. A 40 éves asszony az őt ért lövés következtében a helyszínen meghalt, […]
A csütörtökön kezdődő 2016/17-es tanévtől átalakul a szakképzési rendszer, a jelenlegi szakközépiskolákból szakgimnáziumok, a szakiskolákból pedig szakközépiskolák lesznek. Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára korábban elmondta: az új szakgimnáziumi kerettantervi struktúra felmenő rendszerben épül ki, így egyelőre csak az első évfolyamot érinti. A szakközépiskolai kerettantervek a korábbiakhoz képest nem […]
Lelőttek egy házaspárt Nyíregyházán, a városrészt lezárták. A támadás három óra körül, a családi házukban történt. A 40 éves nő meghalt, a 49 éves férfit életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A korábbi rendőrségi közlemény szerint egy eddig ismeretlen férfi egy Friss utcai családi házban lőtte meg az ott élő házaspárt. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság […]
A Fővárosi Törvényszék kedden kihirdetett ítélete szerint Budaházy Györgyre 13 év fegyház vár. Budaházy György és tizenhat társát terrorcselekmény vádjával a Magyarok Nyilai-ügyében fogták perbe. Budaházy György feltételesen sem szabadulhat, a közügyektől pedig tíz évre tiltották el. Bűnszervezetben, társtettesként elkövetett terrorcselekmény, felbujtóként testi sértés és kényszerítés bűntettében találták bűnösnek. A vád szerint az általa […]
Egy aligátor mászkált az úttesten Hatvanban. A hajnali bejelentést egy férfi tette a 112-es segélyhívóra, miután rájött, hogy nem is felfújható matracról van szó. Az állatot a közeli cirkuszban felébresztett két munkás próbálta befogni, ahogy a bejelentő fogalmazott, bohózatba illően: ketten kevesek voltak hozzá, ezért világítással a rendőrök, erővel pedig ő segített. Az […]
Várhatóan ma hirdeti ki elsőfokú ítéletét a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai perében a Fővárosi Törvényszék. A vád szerint a Budaházy György által létrehozott Magyarok Nyilai elnevezésű terrorszervezet 2007 és 2009 között erőszakos cselekményekkel próbálta megváltoztatni a kormánypártok politikáját és félelmet kelteni a lakosság egyes csoportjaiban. A vádlottak az ügyészség szerint Molotov-koktélos támadást […]
Minden valószínűség szerint sikeres volt a szigetvári zeneiskola Guinness-rekordkísérlete. Az intézmény ötven jelenlegi és egykori növendéke, oktatója pénteken 1566 percen keresztül a Zrínyi-hagyományhoz kötődő darabokat játszott és hajózott a Balatonon a Zrínyi-emlékév keretében. Hóvári János, a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 Emlékév Emlékbizottság elnöke a kísérletet követően azt mondta, a szigetvári zeneiskola sikeresen teljesítette vállalását. […]
Az előző hetekhez képest nem jelent számottevő eltérést a rendőrök hétvégi statisztikája, miszerint 183 sérüléssel járó baleset és 365 migráns adott nekik munkát. A 183 személyi sérüléses közúti közlekedési balesetből 5 halálos kimenetelű volt, melyben 5 személy vesztette életét. 46 súlyos és 132 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 569 személyt fogtak el, […]
Szeptember 12-én kezdődik a tervek szerint az Országgyűlés őszi ülésszaka, az öt képviselőcsoportból négy vidéki helyszínen tartja az erre való felkészülést szolgáló tanácskozását. Az oktatásról, az egészségügyről és a kvótareferendumról több frakció is tárgyal. A Fidesz-KDNP Balatonfüreden tartja évadnyitó frakcióülését szeptember 7-9. között. A kihelyezett tanácskozás napirendje […]
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint elsősorban a szerb határ védelmére kell koncentrálni, eddig a román határszakaszon egyelőre nem indokolt kerítés felépítése. Bakondi György azt mondta, a kormány áttekintette a rövid- és középtávú előrejelzést, ennek alapján döntött a második védvonal felépítéséről. Ez elmondása szerint a jelenleginél biztonságosabb, erősebb és jobban felszerelt lesz. A Belügyminisztériumban […]
Meg kell erősíteni a magyar-szerb határzárat, ezért egy újabb kerítéssor létesül a határszakaszon a legmodernebb technikai eszközökkel – közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő azt mondta, a már meglévő mellé egy masszívabb védelmi rendszert kell felépíteni, ezért az újabb kerítéssor egy komoly létesítmény lesz, amely […]
Csütörtök délután nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. Ezzel eldőlt, hogy a 8305 pótfelvételiző közül 5648-an kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben. A most megállapított ponthatárok azonosak, egyes esetekben magasabbak, mint az általános eljárásban megállapítottak. A jelentkezők sms-ben is kapnak értesítést az eredményről, de a ponthatárok elérhetőek a felvi oldalán is. Az Oktatási Hivatal közleménye szerint a […]