Jelentős áremelést hajtott végre a Vidanet. Azok az ügyfelek, akik meghosszabbítják a hűségidőt, ezáltal szerződést módosítanak, többet fognak fizetni, mint ha hűségidő nélkül veszik igénybe a szolgáltatást.
A siklósi ismeretközpont adott otthont pénteken annak az ünnepélyes alkalomnak, melyen a beremendi cementgyár területén lévő iskolák érdemesnek ítélt diákjai vehették át a DDC ösztöndíjprogramján nyert támogatást.
Kilenc előközművesített telket alakítottak ki az ipari parkban, mely fejlesztéssel Harkány célja, hogy a város gazdasága kevésbé függjön az idegenforgalomtól.
A kulcsra zárt kapun át egy idegen toppant a Táncsics Mihály utca egyik házába december utolsó napjaiban – számolt be róla korábban az Új Harkányi Hírek.
Még a télen láthatóvá válhatnak a hajnali utcák kivilágításán azok a döntések, melyek a város számára megtakarítást jelentenek a többszörösére drágult elektromos áram miatt.
Január 9-től kezdi a Dél-Kom a feleslegessé vált fenyőfák elszállítását – közölte a vállalat szerkesztőségünkkel, hozzátéve, a gyűjtés január 31-ig az utcákhoz tartozó kommunális hulladék szállítási napokon, kapacitástól függően történik.
Nem példa nélküli a betöréssorozat Harkányban, és most úgy tűnik, újabb kétes alakok tűntek fel kéretlenül a házakban, akik nem átallnak a legszentebb ünnepek környékén sem értékeinkre törni.
Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt az online leadott foglalások száma időarányosan.
Megvan a tavaszi lomtalanítás időpontja, de fél évre tervezhet csak a Dél-Kom, júliustól ugyanis már nem ők szervezik a szemétszállítást.
Korábban stratégiai célként tűzte ki Harkány testülete, hogy mind a várost, mind a fürdőt párhuzamban kell fejleszteni – emlékeztetett Baksai Endre Tamás.
Jó hírrel zárul az év a Harkányi Gyógyfürdő számára, ugyanis összesen 820 millió forint összegű uniós – TOP Pluszos – forrást nyert a vállalat két beadott pályázata.
A harkányi fürdő többek közt beléptetőrendszerére 514, energetikai fejlesztésekre pedig 306 millió forint Európai uniós támogatást kapott.
A hajnali órákban, éjféltől négyig kapcsolnák ki a kisebb forgalmú helyeken a közvilágítást Harkányban – hangzott korábban a koncepció. A folyton változó környezet miatt számos részletet újra kell hangolni.
Három közintézmény három helyszínén összesen 100 kilowatt teljesítményű napelemrendszer kerül kiépítésre – ismertette Baksai Endre Tamás.
Idén év végén is kedveskedik Harkány önkormányzata az idős lakosok számára; annak, aki beöltötte a hetvenedik életévet utalvánnyal teszik könnyebbé a karácsonyi időszakot.