Kezdőlap » Összes cikk » Nagyvilág (Page 43)

Két emberrel végzett az osztrák ámokfutó

Két emberrel majd önmagával is végzett az a 27 éves férfi, aki az ausztriai Vorarlberg tartományban egy motorosklub által szervezett koncerten kezdett lövöldözni vasárnap hajnalban.   A Nenzing településen történtek okai egyelőre ismeretlenek. A támadó hajnali három órakor kocsijából egy lőfegyvert vett elő, a koncert helyszínére ment, és lövöldözni kezdett. A két halálos áldozat mellett […]

Az eltűnt gépből származó tárgyakra bukkanhattak

Az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata csütörtök délelőtt tűnt el a radarképernyőről. Fedélzetén 69 ember – 59 utas és 10 fős személyzet tartózkodott.     A gép mintegy 11 kilométer magasan repült, amikor nyoma veszett. A görög hatóságok feltehetően az utasszállítóból származó úszó tárgyakat találtak a Földközi-tengeren – közölte a kairói légi […]

Fütyülje el a nyertes dal dallamát, ha tudja!

Kevésbé szép, mint politikailag aktuális Jamala ukrán énekesnő 1944 című dalának témája. A Zsűrinek is könnybe lábadt a szeme, ugyanis ő nyerte a 61. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Stockholmban. A Magyarországot képviselő Fehérvári Gábor Alfréd Pioneer című számával a 19. helyen végzett.     A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és […]

Kalapács alatt a gyilkos fegyver – ilyet még nem látott

Online árverésen értékesíti George M Zimmermann azt a fegyvert, amivel 2012-ben meggyilkolt egy tinédzsert az Egyesült Államokban. Egy ismeretlen licitáló 65 milliót kínál a pisztolyért, amire csütörtök óta lehet ajánlatokat tenni.     A licitet lehetővé tevő szakértők úgy gondolják, csupán egy álprofilról van szó, az ajánlat mögött valójában nincs is senki. A Kel-Tec kompakt […]

Hatszázezer menekült indulhat útnak

Nemzetbiztonsági, gazdasági és környezeti okokat is említve bezárná Kenya a menekülttáborait. Az ország – mely a menekültügyi hivatalát már megszüntette – ad otthont a világ legnagyobb befogadóállomásának. Az intézkedés mintegy hatszázezer menekültet érint, akik így ismét hajlék nélkül maradnának.     Dadaab-i táborban háromszázezer menekült tartózkodik, mely a felét teszi ki az országban összegyűjtött migránsnak. […]

A legmocskosabb amerikai kampányra kell készülni

Az Egyesült Államokban megkezdődött az elnökválasztási kampány. Az előválasztások szerint november 8-án Hillary Clinton és Donald Trump közül fogják megválasztani az USA 45. elnökét. Bernie Sanders nem sok vizet fog zavarni.     Az előjelek szerint a modern politikatörténet legádázabb csatározására kell készülni, amiben elsősorban Trumpról nehéz elképzelni, hogy válogatna az eszközök közül – igaz, a […]

A 78 milliós szolidaritási hozzájárulás javaslata verte ki a Lengyelek biztosítékát

Egy javaslat szerint az Európai Unióba érkező menekültek automatikusan átirányíthatóak lennének egy túlterheltnek minősített tagállamból egy másik tagországba. Ehhez az elutasító országnak menekültenként 250 ezer euró (77,7 millió forint) szolidaritási hozzájárulást kellene fizetnie.     Az Európai Bizottság által szerdán javasolt automatikus menekültelosztási mechanizmus elfogadhatatlan, sérti az uniós tagállamok jogait – jelentette ki Mariusz Blaszczak lengyel […]

Húszmilliárdot bukhat a fogadóiroda a bajnok miatt

Az előzetes becslések szerint mintegy húszmilliárd forintjába kerül az angol fogadóirodáknak, hogy fennállása óta első ízben végzett a tabella élén a Leicester City labdarúgó csapata, köszönhetően a Tottenham Hotspur és a Chelsea hétfő esti 2:2-es döntetlenjének.   A fogadóirodák a Premier League indulásakor 5000 az egyhez arányban tartották esélyesnek a csapatot a bajnokság megnyerésére, ami […]

Térképészeti repülő miatt riadóztatták légelhárítást

Egy térképészeti tevékenységet végző román kisrepülő miatt helyezték harci készültségbe légelhárításukat a napokban a Moldovai Köztársaság orosz többségű Dnyeszter-menti szakadár területének hatóságai – erősítette meg pénteken a bukaresti külügyminisztérium.     A tansznisztriai kormány védelmi minisztérium közölte, hogy az úgynevezett Dnyeszter-menti Köztársaság – amelynek önállóságát egyetlen ország sem ismeri el – légterébe április 4-e és […]

Biztonsági kamera rögzítette az öngyilkos terrorista utolsó pillanatait

A Comptoir Voltaire kávézó volt a november 13-i párizsi terrortámadások egyik helyszíne. A kávéházban Ibrahim Abdeslam, a merényletek egyik tervezőjének, Salah Abdeslamnak a testvére robbantotta fel magát, mintegy húsz ember sérülését okozva.     A francia M6 tévécsatorna nyilvánosságra hozott egy felvételt, melyet a kávézó biztonsági kamerája rögzített. A képkockákon az látszik, hogy a terrorista […]

Szerbia: az SNS bejelentette győzelmét

Bejelentette győzelmét az előre hozott parlamenti választásokon vasárnap késő este az eddig is kormányzó jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS). Aleksandar Vucic, a párt elnöke a bejelentéskor a szavazatok 77 százalékos feldolgozottságára hivatkozott. Ez alapján a jobbközép SNS támogatottsága 50,9 százalékos.   A második helyen – saját méréseik szerint – a párt eddigi koalíciós partnere, a […]

Szerbiában megkezdődtek a választások

Szerbiában vasárnap hét órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek, ezzel megkezdődött a többpártrendszer bevezetése óta a tizenegyedik parlamenti választás.   A háromszintű, szerb parlamenti, vajdasági tartományi parlamenti és önkormányzati választásokon a nyugat-balkáni országban 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgára összesen 20 lista közül választhat. Az előre hozott parlamenti választáson a vajdasági tartomány 1,73 millió szavazópolgára 15 lista […]

Meghalt Prince

Magyar idő szerint csütörtökön kora este erősítették meg, hogy 57 éves korában meghalt Prince. korábban már több bulvároldal is írta arról, hogy egy halottat találtak a popénekes minnesotai házában. Halálának oka egyelőre nem ismert.     Az énekes egészségével korábban is problémák voltak: április 15-én a privát repülője hajtott végre kényszerleszállást, mert rosszul lett. A […]

Semir megint megváltoztatná az emberiség őstörténetét

Tudja ki az a Semir Osmanagic? Nem más, mint az a botcsinálta bosnyák régész, aki néhány éve elhagyott hazája hegyeit piramisnak nézte. Az akkor ismertté vált, Indana Jones mintájára bőrdzsekiben és kalapban feszítő üzletember most azt állítja, a gúla alakú hegy után a nagy, gömbölyű szikla is egy letűnt és eltitkolt civilizáció nyoma. A geológusok […]

Nem tudni, mit videóztak le a földrengés előtt

Valami fényes csóvát húzva átsuhant az égbolton, majd jött egy hatalmas földrengés. Az ósdi telefonoktól is rosszabb minőségű videóról egy helyi lap állítja, hogy nem manipulált, szakértők arról beszélnek, hogy ez nem az első ilyen eset földrengés előtt, fegyverről senki sem beszél.     Az ecuadori 7,8-as földrengés előtti pillanatokban, pénteken rögzítették a felvételt, a […]