Kiderülhet, kié a kuruc.info

Belföldi hírek - szerző: Kacsúr Tamás

A Tett és Védelem Alapítvány elnöke úgy véli, a kuruc.info tulajdonosa ellen folyó San Franciscó-i per miatt lekapcsolhatják az oldalt, és szeptemberre kiderülhet az is, hogy kik írják a lapot.

 

 

Szeptemberre kiderülhet, hogy kik a szerzői és szerkesztői a kuruc.info hírportálnak, az Egyesült Államokban a lap tulajdonosa ellen zajló per nyomán – mondta a pert kezdeményező Tett és Védelem Alapítvány elnöke az MTI-nek.

 

A San Franciscó-i bíróság tanúként idézte be a kuruc.info domain bejegyzőjét és tulajdonosát Varga Bélát, aki nem jelent meg a tárgyaláson. A bíróság rajta kívül meg szeretné hallgatni az oldalnak szerverszolgáltatást nyújtó CloudFlare internetszolgáltatót is. Varga Béla 2012-ben az MTI-nek tett nyilatkozatában tagadta, hogy ő lenne a magát legolvasottabb jobboldali lapnak a tulajdonosa.

 

A jelenlegi állás szerint a kuruc.info ügyében zajló pernek két lehetséges kimenetele van: az egyik, hogy a szolgáltatónak le kell kapcsolnia a portált, ami nagyon valószínű, a másik pedig, hogy kiderül az is, kik szerkesztik és írják a lapot – mondta az alapítvány elnöke.

 

2012-ben Orbán Viktor kormányfő a szabadságáról híres Amerika kongresszusának írt levelében így fogalmaz: az antiszemitizmus magyarországi központja egy olyan hírportál, amely a magyar kormány föllépése elől az Egyesült Államokba menekült, s onnan végzi gyalázatos tevékenységét. Ha ez a probléma megoldódna, az antiszemitizmus magyarországi erői jelentősen meggyengülnének. Kérem önöket, hassanak oda, hogy megszűnhessenek Magyarországon az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk. Miután az Egyesült Államok kormánya visszautasította kérésünket, önökhöz fordulok segítségért.