Kilenc harkányi diák kapott DDC Tehetség Ösztöndíjat

Baranya - szerző: HH/SH

Kiemelkedő tehetségű Beremend környéki diákok pályázhattak idén is a Duna-Dráva Ifjúsági és Innovációs Alapítvány által immár hatodik alkalommal meghirdetett ösztöndíjra.

 

 

A harkányi Kitaibel Pál Általános Iskolából Bognár Lilla Éva, Farnas Viktória, Füredi Fanni, Horváth Ágnes, Keczeli-Mészáros Anna, Kecskeméthy Tea, Lukács Luca, Polgár Balázs és Tegzes Kata kapott az ifjú tehetségeknek járó ösztöndíjból.

 

Az elmúlt 5 évben 233 diákot támogatott a vállalat, összesen 14.680.000 forint ösztöndíjjal. A díjazott diákok választott területük legjobbjai, és tanulmányi eredményükben is kiegyensúlyozottan jól teljesítenek. Az okleveleket idén 43 tehetséges tanuló vehette át Siklóson, a Térségi Könyvtár és Ismeretközpont nagytermében rendezett ünnepségen.

 

A DDC hosszú távú stratégiájának egyik építőköve a szakmai utánpótlás, a tehetségek felkutatása és támogatása karriercéljaik megvalósításában. Ennek eléréséhez a vállalat nemcsak az egyetemi és főiskolai szakirányú oktatásban vesz részt, hanem a Tehetség Ösztöndíj programmal már egészen a kezdetektől, általános és középiskolás kortól, segíti azokat a fiatalokat, akik kimagasló eredményeikkel a jövő fejlődésének zálogai lehetnek.

 

A vállalat alapítványa idén is összesen 3 millió forinttal támogatja a térség tehetséges fiataljait, ami 10 hónapon át, az általános iskolásoknak havonta 6.000, a középiskolásoknak pedig 8.000 forint támogatást jelent.

 

A pályázat nyertes tanulói a 2015/16-os tanév során részesülnek az ösztöndíjban, amit a képességeik kibontakoztatásához és a maguk által kitűzött cél eléréséhez használhatnak fel. Többen a sportban vagy zenei téren és művészetekben teljesítenek kiemelkedően, míg mások tanulmányi versenyeken, vagy nyelvi tehetségükkel értek el kimagasló eredményeket és váltak méltóvá a támogatásra.

 

Az ünnepélyes díjátadó eseményen az alapító részéről Sövér Ferenc a Duna-Dráva Cement Kft. gazdasági vezérigazgatója köszöntötte a díjazottakat. Sövér Ferenc kiemelte: A 2015-ös évben a DDC tehetségeket támogató munkájával elnyerte a MATEHETSZ által alapított Genius Loci díjat. Jóleső érzéssel tölt el bennünket, hogy mi is hozzájárulhatunk a térség haladó szellemiségének alakulásához. Ugyanakkor köszönettel tartozunk valamennyi díjazottnak és mindazon pedagógusoknak, edzőknek, szülőknek, akik szerepet vállalnak a tanulók nevelésében, oktatásában, gondozásában és a kezdeményezésünk működtetésében is. Megítélésünk szerint ez az együttes törekvés, a kiválóság keresése, a ragyogó példa a záloga az igazán haladó szellemiség kialakulásának. Az alapítvány részéről Katona Lajos kurátor, a Duna-Dráva Cement Kft. Beremendi gyárának nyugalmazott gyárigazgatója szólalt fel, az okleveleket pedig Szarkándi János, az alapító elnök-vezérigazgatója adta át.

 

A vállalat honlapján közzétett kiírásnak megfelelően, 2015. október 15-ig nyújthatták be pályázatukat a beremendi és közigazgatási területén működő általános és középiskolák legalább 7. osztályos tanulói közül azok, akik az elmúlt tanévet legalább 4,5-ös tanulmányi eredménnyel zárták, és emellett tehetségükkel, illetve elért eredményeikkel kitűnnek társaik közül. Az Alapítvány az elbírálás során a diákokat tanító pedagógusok szakértelmére is támaszkodott, így munkája során a tanárok által a díjazottak eredményeiről, ígéretes fejlődéséről készített írásbeli jellemzést is figyelembe vette a kuratórium.

 

A rendezvényt a díjazottak részéről bemutatott zenei műsor, ütőhangszer, fuvola- és szaxofonjáték, valamint versmondás színesítette.


A Facebook gombja működik ugyan, de az uniós szabályok miatt nem, vagy csak nagyon ritkán tárolja a megosztások számát.