Nem kell többé a járművek rendszámtáblájára ragasztani a műszaki érvényességet és a környezetvédelmi vizsgálatot jelző matricát. Ezzel egyetemben megszűnnek a miatta kiszabott eljárási díjak is. Tasó László csütörtökön jelentette be a jogszabályi módosításokat, mely más eljárásbeli könnyítéseket is hoz. Az államtitkár jelezte: amellett, hogy 2,5 milliárd forintot takarítanak meg a magyar emberek az […]
Itthon szenvedett vereséget a harkányi focicsapat. A Palotabozsok SE-vel vívott mérkőzés 1:1-es félidejéről a vendég csapat fordított, a végeredmény 1:2 lett. A létszámhiánnyal küzdő U16 és U19 együttes sem remekelt. Az első félidőben a Harkány SE akarata érvényesült, de a második félidő minta értékű gólja után már nem tudták magukat összeszedni a fiúk. […]
Légikatasztrófa esetén egyből a fekete dobozokat keresik. No de mi is ez, és miért kell belőle kettő? Miért nem egyformák? Miből vannak? Hogy működnek, hogy találják meg az óceán fenekén is, hogy nyernek adatot belőlük, főleg miket? Mindent megmutatunk, mérnökileg. A fekete doboz a könnyebb megtalálhatóság érdekében igazából narancssárga. Ha repülési adatrögzítőt találnak, […]
A januárban vizsgázók már az új KRESZ-kérdésekkel találkoznak. Azok a szabályokról keveset tudók, akik csak a tesztkönyvet gyakorolták be, komoly bajban vannak a vizsgákat alkotó új, tízezres kérdésbázis miatt. A változtatás bosszantó ugyan, de szükséges. A vizsgarendszer csak kérdéseiben újult meg, így átállási időre sincs szükség. Az előírt tananyag valamint a vizsga követelményrendszere és […]
A Xavin Hotel megújítása egész Harkány sikere. Ha ez a szálloda most még népszerűbb lesz a vendégek körében, abból az egész város profitálhat – mondta Tiffán Zsolt országgyűlési képviselő a szálloda pénteki projektzáró rendezvényén. A Megújul a harkányi Xavin Hotel projekt során 94,5 millió forintos pályázati támogatással erősödött tovább a családi vállalkozás. A […]
Módosult a KRESZ – nincs bírság az ittas kerékpárosoknak, legalábbis az alkohol miatt. Akár főúton, akár mellékúton is tekerhet aki ivott, az eddigi határokat egyetlen mondattal kiiktatták. Ha a kerékpáros a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van – ami nem az ittasságot vagy a módosult tudatállapotot jelenti – nem büntethető akkor sem, ha […]
Csütörtökön és pénteken a megyei, illetve a fővárosi kormányhivatalok közlekedési felügyelőségeinek munkatársai a rendőri szervekkel és a polgárőr szervezetekkel együtt összesen 67 helyszínen megtalálhatóak, a „Józan húsvét” országosan összehangolt ellenőrzési akció alapvető célkitűzése a megelőzés – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). Az NKH közleménye szerint a legfrissebb statisztikák azt mutatják, hogy az […]
Ha rendőrt látunk, valljuk be: kicsit lassítunk, kitapogatjuk a biztonsági övet és a zsebünkben lapuló okmányainkat. Ha mögénk gurul, alig várjuk, hogy elmenjen, leelőzni pedig alig merjük a lépésben figyelő járőrt. Kevés olyan város van az országban, ahol a rendőrre, mint barátra tekint az, akinek nincs félnivalója, de a harkányi őrs munkatársai épp ilyen […]
Összegyűjtöttük önnek a hét legnépszerűbb cikkeit. Feliratkozhat napi hírlevelünkre, vagy követhet minket facebook -oldalunkon is, ahol valamennyi hírünk egyaránt megjelenik. Nézze át a hét legolvasottabb írásait! Biztos, hogy mindegyiket olvasta? A kórház számára nem lesz gyaloggalopp Adósság nélkül – az első harkányi a miniszterelnökség szolgálatában Ötcsillagos minősítést kapott a harkányi gyógyfürdő Forgalomkorlátozás a vasárnapi […]
Több millió kattintás, több ezer cikk van a hátunk mögött 2013-ban. Hónapról hónapra összegyűjtöttük a legnépszerűbbeket. Ez nem választási blog, ajánljuk vitathatatlan tényeinket a jövő évben is! Ne feledje: híreinket egyaránt megtalálja a facebookon és a Twitteren, de olvashatja RSS csatornánkat vagy feliratkozhat napi hírlevelünkre is. Január Közel két évre […]
Olvasói levél alapján jeleztük, egyetlen nap alatt megjavították az 58-as számú főút vasúti átjárójában lévő fényjelző készülékeket. A sorompó fehér LED optikája hibásodott meg – tájékoztatott a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága. A biztosítóberendezési diszpécser rögzítette a bejelentést, a hibaelhárító szakembereket értesítették, akik néhány óra alatt megjavították azt. Az adott vasúti szakasz veszélytelen, […]
Itt épül Harkány új városközpontja – hirdeti a tábla, évek óta. A belvárosban félkészen álló épület azontúl, hogy kimondottan csúnya, balesetveszélyes is. A teljesen nyitott területen épület falai közé bárki akadály nélkül bemehet. Az ott lévő aknák és földből, födémszerkezetből kiálló rozsdás betonvasak egyenesen életveszélyesek. Eddig csak kisebb állatok lelték halálukat a játszótér melletti építkezésen, […]
Az tanítási időszak során a reggeli, iskolák körüli fokozott rendőri jelenlét idén sem lett elhanyagolva. A rend őrei minden reggel megtalálhatóak az oktatási, nevelési intézmények közelében, ahol a gyalogosok és a kerékpárosok forgalmát segítik. A Harkányi Rendőrőrs területén az évek alatt rutinná vált megelőzési program jóvoltából minimálisra csökkentek a gyalogos és kerékpáros balesetek. [pullquote]Tudta? Csak […]
Újabb alapvető hazugságra épülő hoaxot találtunk, terjesztője most arra nem vette a fáradtságot, hogy a KRESZ vonatkozó részeit elolvassa. Mint azt korábban írtuk, a facebookon időről-időre nagyszámú megosztást kap néhány alaptalan ostobaság. Most újabbat találtunk, szintén több ezres megosztással. Íme a ferdítés. Olvassuk annak tudatában, hogy a KRESZ (többször módosított 1/1975 (II.5.) KPM-BM rendelet) a […]
Az ország első 12 órás nemzetközi országúti kerékpárversenyét rendezik meg szeptember 7-én. A versenyen bárki indulhat, így bárki megnyerheti a sárga trikót, azonban több, mint 200 profi magyar, horvát és számos más ország kerékpárosával kell összecsapnia érte. A 12,8 kilométeres körverseny Harkány és Máriagyűd között kerül megrendezésre. Az érdeklődők három kategóriában indulhatnak: profi, amatőr és váltó. […]