Egy pécsi áruházban tartottak ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya megyei munkatársai, ahol több mint hárommillió forintot érő hamis ruházati termékeket foglaltak le. A pénzügyőrök az egyik üzletben a pult alatt hamis márkajelzésű, többek között Gant, Ralph Laurent, Moncler, Karl Lagerfeld, Lacoste, Gucci, Prada ruhákat és kiegészítőket találtak. A nadrágok, pulóverek, […]
A tavalyi sikeres kiírás után idén ismét épületfestő gyerekrajzpályázatot hirdetett a Zsolnay Örökségkezelő NKft. Pécsen, melynek legszebb alkotásait a dzsámi homlokzatára vetítik az adventi időszakban. A kiíráson óvodások, alsós és felsős diákok valamint középiskolások indulhatnak rajzaikkal, melyekhez alapul a pécsi Széchenyi téren álló dzsámi sablonját használhatják, amit tetszés szerint színezhetnek ki. Az alkotásokat személyesen, […]
A Baranya Megyei Főügyészség vesztegetés elfogadása, valamint vesztegetés bűntette miatt emelt vádat egy pécsi egyesület vezetője, annak élettársa, illetve 20 közérdekű munkára kötelezett személy ellen. A vádlott egy pécsi egyesület elnöke volt, ami 2018. és 2020. év között együttműködési megállapodást kötött egy pécsi önkormányzati céggel. A megállapodás értelmében az egyesület támogatásban részesült az önkormányzati […]
Kedvezményes telekvásárlási programot indít Pécs, hátha helyben maradnak vagy épp odaköltöznek a lehetőséggel élő fiatalok. A november végéig tartó program a 18-40 éves korosztálynak szól, a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. tulajdonában lévő telkeket csak saját célra lehet használni. Az adásvételi szerződésben rögzítik azt is, hogy három éven belül használatbavételi engedélyt kell szerezni az azokon […]
A legismertebb épületek és utcák fényfestésével, nemzetközi fényfestő versennyel, vetített Csontváry-festményekkel is várja az érdeklődőket a szeptember 30. és október 3. között zajló Zsolnay Fényfesztivál Pécsen. Fényköntöst kapnak az épületek, fényszőnyeget az utcák, miközben a pécsi székesegyház monumentális homlokzatát a nemzetközi verseny legjobb 3D-s, mozgóképes vetítései keltik életre. New York, Hong Kong, Amszterdam […]
A temetőn kaput nyitó Mustang után Facebookon egy újabb pécsi gyöngyszem, ezúttal egy igazi luxus sportkocsi, az egylőerős, tűzpiros Ferrari. A Nagy Lajos király útján kapták lencsevégre a több szempontból sem mindennapi paripás járgányt. Nem tudni, mi történt a lovakkal, de az szinte biztos, hogy gazdája nem a legközelebbi márkakereskedésig tolta az olasz […]
A vasárnapi viharok miatt rövid idő alatt több mint száz helyre riasztották a tűzoltókat Baranyában, a legtöbb bejelentés Pécsről érkezett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Kora estig országszerte már több mint 500 esethez riasztották a tűzoltókat a viharokkal összefüggésben, jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt. Pécsen féltetőt tépett le, fákat döntött […]
A Pécsi Járási Ügyészség állatkínzás bűntette miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki korábban kutyákat tenyésztett, azonban azokat iszonyatos körülmények között tartotta. A férfi a lakása mellett 24 boxból álló kutyakennelt alakított ki, ahol 2014-től németjuhászok tenyésztésével foglalkozott. 2018 közepén elhatározta, hogy felszámolja a kutyatenyészetét, és megpróbálta elajándékozni az ingatlanon tartott 30 […]
Csütörtökön adták át a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar (PTE ETK) mintegy 2,5 milliárd forintból megújult pécsi belvárosi épületeit, melyek immár modern oktatási és kutatási környezetet biztosítanak az egészségügyi oktatók és hallgatók számára. A beruházás forrását a Modern Városok Program biztosította. Mint ismert, Magyarország Kormánya a Modern Városok Program részeként közel 25 milliárd forint összeggel […]
Megnyílt az IKEA átvevőpont Pécsen. Az online rendelők július 13 után a soroksári áruházból kapják meg a termékeket, és az Üszögi úti átvevőponton vehetik át – nyilván nem ingyen. A házhoz szállítás lehetősége mellett elérhető átvevőpontra a nagyobb rendeléseket akár néhány ezer forinttal olcsóbban is ki lehet szállíttatni; a 15 kilónál kisebb csomagokat 10 […]
Egy 20 éves bostai és egy 25 éves kovácshidai férfit állítottak elő a rendőrök, akik vasárnap reggel Pécsen, a Bajcsy-Zsilinszky és a Cindery utca sarkán verekedtek össze két másik férfival. A kötözködés odáig fajult, hogy úgy megverték áldozataikat, hogy az egyik el is ájult. Gyanúsítotti kihallgatásukon mindketten beismerték a bűncselekmény elkövetését. Ellenük garázdaság miatt […]
Gazdag és szerteágazó témákat ölel fel a Régészet napjához kötődő pécsi eseménysor június 18. és 20. között – közölte a Janus Pannonius Múzeum. Az eseménysorozat három napja alatt az érdeklődők bebarangolhatják a törökkori Pécset, érdekességeket tudhatnak meg többek között az Ókeresztény Mauzóleumról, a pécsi belváros történelmi-építészeti örökségéről, valamint a mohácsi csatatérkutatásról és tömegsírfeltárásról is. […]
Egy pécsi idős nőtől lopott több tízmillió forint értékben egy 45 éves sellyei férfi és egy 21 éves bogdásai nő. Az eset még múlt pénteken történt. A gyanúsítottak a Krisztina téren egy idős ismerősük lakásából loptak el arany ékszereket és készpénzt több, mint 27 millió forint értékben. Ellenük lopás miatt indított nyomozást a Pécsi […]
Közösség tagja elleni erőszak miatt jogerősen egy év három hónap fiatalkorúak fogházára, illetve két év börtönbüntetésre ítélték, három-három évre felfüggesztve azt a két férfit, aki arab származásuk miatt támadtak Magyarországon tanuló jemeni diákokra Pécsen. A Pécsi Törvényszék ezzel lényegében helybenhagyta a Pécsi Járásbíróság tavaly decemberi elsőfokú ítéletét. A rasszista beállítottságú, ezt megjelenésükben is […]
Gyermekpornográfiával vádolja a Pécsi Járási Ügyészség azt a 19 éves pécsi fiatalt, aki egy kiskorú lánytól meztelen képeket kért, majd azzal kezdte zsarolni, amiért nem vette fel a telefont. A vádlott a Facebookon kezdte követni a lányt, beszélgetni kezdtek, és megkérte a lányt, hogy készítsen magáról meztelen fotókat és küldje el neki. A lány […]