Végleg megszűnik ma, június 30-án éjfélkor az iWiW, eddig közel 350 ezren mentették le adataikat a rendszerből – tájékoztatott az oldalt üzemeltető Origo Zrt. A felhasználók ma még egy digitális időkapszula igénylésével lementhetik profiljukat, fényképeiket, kapcsolataikat, levelezésüket. A bezárást követően automatikusan törlődik minden adat, ha a felhasználók erről másképp nem rendelkeznek – közölte […]
Az Együtt – a Korszakváltók Pártja kedden felfüggesztette az együttműködést a Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesülettel. A lépést Kónya Péternek, az Együtt korábbi társelnökének, a Szolidaritás elnökének az ATV-ben tett nyilatkozatával indokolják – közölte az párt kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöksége kedden levélben felszólította Kónya Pétert, […]
Egy Airbus 380-800 utasszállító gép miatt riasztották a légierő Grippenjeit – közölte a Honvédelmi Minisztérium. Az éppen elfogási gyakorlaton lévő vadászgépek kikísérték légterünkből az utasszállítót. Egyesült Arab Emirátusokban bejegyzett gép hazánk légterébe érve a repülési tervtől ugyan nem tért el, de nem vette fel a a kapcsolatot a polgári légi irányítással. A mulasztás azonnal […]
Átlagosnak mondható a hétvége, már ha a rendőrségi statisztikákat nézzük. 88 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök, ezek közül 3 balesetben 3 személy vesztette életét. 30 súlyos, 55 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 317 személyt fogtak el, akik közül 60 fő az ellenük érvényben lévő körözés miatt került a rácsok mögé. […]
A Tett és Védelem Alapítvány elnöke úgy véli, a kuruc.info tulajdonosa ellen folyó San Franciscó-i per miatt lekapcsolhatják az oldalt, és szeptemberre kiderülhet az is, hogy kik írják a lapot. Szeptemberre kiderülhet, hogy kik a szerzői és szerkesztői a kuruc.info hírportálnak, az Egyesült Államokban a lap tulajdonosa ellen zajló per nyomán – mondta […]
Orbán Viktor miniszterelnök szeretné, ha a mostani kormányzati ciklusban tíz százalék alá csökkenthetnék a személyi jövedelemadót. A kormányfő ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában mondta, ahol arról is beszélt: a reklámszakma sem maradhat ki a méltányos közteherviselésből. Orbán Viktor a rádióinterjúban kifejtette: a jövedelemadó-csökkentéshez a mai 2-4 százalékos helyett tartósan 4-6 […]
A kormány a felsőoktatási törvény módosítását kezdeményezi, a változtatással lehetővé válik szeptembertől a kancellári rendszer bevezetése a felsőoktatási intézményekben – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján. A kancellári rendszer a felsőoktatási intézmények gazdasági menedzsmentjét és a gazdálkodás irányítását érinti – mondta, kiemelve, hogy meg kell teremteni a megfelelő viszonyt […]
Nagy Imre egykori miniszterelnök és mártírtársainak huszonöt évvel ezelőtti újratemetése napján a főváros több helyszínén tartottak megemlékezéseket, programokat. Áder János államfő a rákoskeresztúri Új Köztemetőben hétfő délelőtt arról beszélt: 1989. június 16. a közös reményről szólt, Orbán Viktor miniszterelnök a Bild című német lapnak pedig azt mondta, hogy Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése „a szívek […]
Hétvégén 105 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén kellet intézkedniük a rendőröknek – tudtuk meg az ORFK Kommunikációs Osztályától. A balesetek közül 36 súlyos, 69 pedig könnyű sérüléssel végződött, de más mutatók is szépen alakultak. Összesen 372 személyt fogtak el, ebből 272 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 52 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés […]
A kormány másfél milliárdot szán szúnyogirtásra, mert szúnyoginvázióra lehet számítani – jelentette be Kurucz Éva kormányszóvivő pénteken Budakeszin. Az intézkedés Budapesten kívül 700 másik települést is érint. A farkashegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón Kurucz Éva azt mondta, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai alapján szúnyoginvázióra lehet számítani, a rajzás megelőzése azonnali beavatkozást […]
Nyolcvannyolc éves korában, pénteken elhunyt Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. A család tájékoztatása szerint „Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója 11.20 perckor, álmában, megtért Teremtőjéhez”. Grosics Gyula Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar labdarúgó-válogatott kapuját 1947 és 1962 között 86 alkalommal őrizte, […]
Az igazságos közteherviselés része lesz a reklámadó – mondta L. Simon László fideszes képviselő az általa benyújtott törvényjavaslat összevont vitájában szerdán az Országgyűlésben. A zárószavazáson végül 144 igennel megszavazták a törvényt. Kijelentette: a javaslat nem csorbítja a sajtószabadságot, a kormány iránt leginkább kritikus médiumok nem is fognak reklámadót fizetni. Magyarországon sajtószabadság van, és […]
Pünkösd napjaiban a rendőrök 173 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén voltak kénytelenek intézkedni. Négy halálos balesetben 8 személy vesztette életét, 54 baleset súlyos, 115 pedig könnyű sérüléssel végződött. Összesen 551 személyt fogtak el, közülük 254 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 86 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján dugtak a rácsok mögé. 1109 személyt […]
A szezon előtt ellenőrzött fürdők, strandok többsége megfelelt a közegészségügyi feltételeknek, az országban 88 esetben kellett intézkedni szabálytalanságok miatt, de csak egy alkalommal szabtak ki bírságot – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). Az ÁNTSZ MTI irányába tett közleménye szerint fürdővíz által terjesztett tömeges megbetegedés és súlyos baleset 2014-ben eddig nem fordult […]
A választópolgárok személyes adatainak védelme érdekében a többes ajánlás indokoltságának mérlegelését javasolja az Országgyűlésnek Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke a testületnek az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán végzett tevékenységéről szóló, az Országgyűlésnek benyújtott beszámolójában. Két választás konklúziója Az NVB elnöke a dokumentumban azt írta: az EP-választásra 37 szervezet […]