Kezdőlap » Összes cikk » Helyi (Page 102)

Itthon szenvedtek vereséget a focistáink

A hét utolsó napján Ócsárd csapata verte meg a harkányi focistákat. Az itthon vívott küzdelem 0:2 félideje után 1:3 eredménnyel zárult.

Fürdő: mélyárnyék miatt volt szükség fakivágásra

Legalább egy tucat fát vágtak ki az elmúlt héten a harkányi fürdőben. A strand területén végzett munkálatokkal kapcsolatban több, üzemeltetést is érintő, ellentmondó értesülés is napvilágot látott.

Mozgalmasan telt a Harka dalkör nyara

Az énekkar a nyár folyamán nem csak drávai hajókiránduláson vett részt, hanem az Ormánságot is bejárta – mondta el Vanyúr Sándor, a csoport vezetője.

Több újítás is megvalósult a városgazdálkodásnál

Marosi Andrást, a Harkányi Városgazdálkodási Zrt. vezetőjét az idei évre tervezett és megvalósult újításokról kérdeztük.   Milyen nyári munkákat végeztek, végeznek a Városgazdálkodásnál?  

Korszerű betegazonosító rendszert vezet be a kórház

Több mint 180 millió forintos támogatást nyert a harkányi kórház betegbiztonság növelését célzó fejlesztésekre. Az EFOP pályázatnak köszönhetően javul a kézhigiéne és korszerű, elektronikus betegazonosító rendszer is kiépítésre kerül.

Semmi sem igaz a harkányi buszmegálló fejlesztéséből

Kormányközeli megyei lap emlegetett fejlesztést a harkányi buszmegállóval kapcsolatban, a közlekedési vállalat azonban cáfol: a meglengetett szennyvízhálózat korszerűsítését is Siklóson tervezik.

A fedett pályával javulnak a mindennapos testnevelés tárgyi feltételei is

Az új fedett pálya a késő őszi és a kora tavaszi hónapokban is használható lesz mind a tanórai, mind a tanórán kívüli sportfoglalkozások megtartására – mondta Kiss József Levente.

Nem bírt Komló csapatával Harkány

Ma a komlói bányászok győzték le a harkányi csapatot. Az itthoni pályán játszott meccs 1:2 arányú vereséget hozott a megye első osztályában játszó fürdővárosiaknak.

Lezárult az év fürdője szavazás

Lezárult az Év Fürdője szavazás. Az ország kétszáz fürdőjének három kategóriába vett versenyéből Harkány Az év fürdőjeként a nyolcadik helyet szerezte meg, míg a megyében e besorolás szerint az első lett.

Százötven éve nyílt posta Harkányban

Vándorkiállítás érkezett Harkányba szerda délelőtt. Az országjáró kamion – mely a posta történelmét mutatja be – azokon a településeken állomásozik egy-egy napot, ahol az idén 150 éves posta a kezdetektől jelen van.

Élelmiszert és ruhaneműt osztott az alapítvány

Februárban hagyták jóvá a kórház Batthyány-Than Alapítványa számára azt a 25 millió forintos támogatást, mely kapcsán három éven át valósítanak meg társadalmi szerepvállalást erősítő, közösségfejlesztő programokat.

Gyorshír: 72,7 millió forint támogatást kapott a harkányi iskola

A Kitaibel Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulást segítő tereinek infrastrukturális fejlesztésére vonatkozó EFOP pályázaton összesen 72.713.850 millió forint támogatást nyert.

A Harkányban forgó régi bankjegyek jelentős részét a vendégek hozzák

A forgalomban lévő két- és ötezresek 14 illetve 20 százalékát teszik ki a régi bankjegyek. A kivezetett bankókkal csak augusztus elsejéig lehetett fizetni, de nem kell megijedni, ha lapul még néhány a pénztárcában vagy a párnahuzatban.

A műsorvezető küldte haza a rajongókat

A rossz idő és a Halott Pénz zsúfolt pécsi koncertje ellenére is megtelt a színpad előtti tér a szombati R-Go koncerten. A huszonharmadik Szüreti Fesztivál fő fellépője ma a Hooligans lesz. 

Hat ország 427 versenyzője állt ma a rajtkőre – VIDEO

Harminckettedik alkalommal rendezik meg a Harkány Sprint Nemzetközi Úszóversenyt. Az idén hat ország harminckét csapatát felvonultató esemény ez évtől Dr. Vlaskovits József Emlékverseny nevet fogja viselni.