Pörkölt helyett előkészítő tárgyalások a Kormányhivatalnál

Helyi - szerző: Kacsúr Tamás

Baksai Endre Tamás a FIDESZ-KDNP és egyben a kormánypárti oldal egyetlen polgármesterjelöltje a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottjánál, Horváth Zoltánnál járt hivatalos látogatáson annak érdekében, hogy megalapozza Harkány és az egyik legfontosabb állami hivatal közötti szakmai együttműködést, képviselje a harkányiak kéréseit.

 

 

Az önkormányzati választások közeledtével kezd forrni Harkányban is a levegő. Imri Sándor leköszönő polgármester is megkente már vastagon kenyerét zsírral, elfogy lassan a spájzából az utolsó pörköltnek való maradék hús is és hullnak a hitelfelvételt sem kímélő késleltetett és előrehozott beruházások átadási ceremóniái, mint az őszi falevelek. Azon ma már nem lepődik meg senki, hogy valaki négy évente négy napig lelkesnek tűnően dolgozik.

 

Úgy tűnik, idén a FIDESZ-KDNP polgármesterjelöltje, Baksai Endre Tamás nem a téli álomra készül, sokak megelégedésére és elismerésére azt a munkát végzi, amit egy hivatalban lévő polgármesternek kellene. Nem kell meglepődni, nem varázslat történik, egyszerűen van, aki Harkány érdekeit próbálja képviselni még a kampány időszakában is. Korábban beszámoltunk arról, hogy Nagy Csabával, a Baranya Megyei Önkormányzat elnökjelöltjével, majd Orbán Viktorral is folytak tárgyalások városunk jövőjét illetően, ami azóta konkrét eredményt is hozott: a harkányi víz belekerül a megyei intelligens szakosodási stratégiába, így közvetlenül, akár nevesítve is lesz olyan pályázat a következő években, ami a gyógyvíz hasznosítását, kutatás-fejlesztési projektek elindítását teszi lehetővé.

 

Az érdemi megbeszélések nemrég Pécsen folytatódtak a Kormányhivatalban. Horváth Zoltán az egyeztetésen a napi politikát messziről elkerülve azt a tájékoztatást adta, hogy a Kormányhivatal jelentős átalakulás előtt áll, amihez Harkány együttműködésére is számít, ezért is örül a szakmai egyeztetésnek. A változások közül több már csak kormányzati döntésre vár, ilyen például a köztisztviselői életpályamodell beindítása, ami megbecsülést hozhat a hivatali alkalmazottaknak. A változás feltétele persze a versenyképes államapparátus vagy akár járási hivatal kialakítása, a bürokrácia csökkentése és a gondolkodásbeli szemléletváltás, hiszen a megbecsült munka alapja az, hogy a kormányhivatal dolgozói elfogadják, hogy ők a köz „szolgái”, szolgálatot teljesítenek, feladatuk az ügyintézés megkönnyítése, a problémák megelőzése.

 

Baksai Tamás és Horváth Zoltán egyetértett, hogy rövidtávon nincs szükség kormányablakra Harkányban, Siklósi elhelyezése megfelelő. Kormánymegbízott úr ígéretet tett arra, hogy figyelembe tartja a polgármester jelölt Harkányból magával hozott lakossági kéréseit. Ilyenek az állami szolgáltatások díjának csökkentése, egyes esetekben azoknak térítésmentes biztosítása, hiszen többek között a földhivatali eljárási díjak megítélése szerint magasabbak az elfogadhatónál. A két fél kezet rázott arra a kérésre is, hogy az okmányiroda nem szűnik meg városunkban, sőt a választások után meg fogják vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az építési ügyek intézésére ismét lehetőség legyen Harkányban is.

 

Mindkét fél azzal búcsúzott, hogy szükség van hivatalhoz kötődő szolgáltatások közös értékelésére, javítására a jövőben, így a szakmai megbeszéléseknek folytatódnia kell.