Zsédával sem éneklünk közösen

Helyi - szerző: KT

Nem példa nélküli, ha a jószándékból tenni akarásnak más érdekek állítanak gátat. Most Zséda nem jön, jövőre az idén csalódott vendég.

 

Kiss-Kálmán Éva önkormányzati képviselő munkássága a Harka Hete programsorozat szervezésében olyan önzetlen tevékenység, aminek szervezéséről, hátterében futó folyamatokról nem sokat lehetett hallani, az érdeklődők csak a programok kínálta lehetőségekkel és sokszínűségével találkozhattak. Mivel a turizmus alakulását, a város megítélését, a helyi vállalkozók mindennapjait és boldogulását elsősorban a helyi programok befolyásolják, azokat pedig rendre ellehetetlenítik, a képviselő asszony nyílt levélben adott hangot a Harkányt mint közel két évtizeden át, most is átölelő egyhelyben toporgásnak.

 

Tisztelt Harkányi Lakosok!

 

Sajnálattal kell közölnöm, hogy a 2014. június 09-15. időpontok között a településünkre tervezett „Harka Hete” rendezvénysorozat keretén belül fellépő Zséda lemondta a fellépést, ugyanis 2014. május 26-ig nem lett aláírva a városunkba több hónapja általa átküldött szerződés.

 

Tájékoztatásukért tudatom Önökkel, hogy a „Harka Hete” keretében a gyermekvárás témájára fókuszálva állítottam össze egy programsort, orvos, pszichológus, gyógytornász, hastáncos, művészetterapeuta és rendezvényszervező segítségével. Készítettem egy honlapot, amely a www.harkahete.hu oldalon található, kreatív anyagokat dolgoztam ki a saját szabadidőmet, vagy anyagi forrásaimat is rááldozva. A fent említett programsorozatban hangsúly természetesen a természetes terápiákon van, mivel mi is a legősibb és legtermészetesebb gyógymóddal, a gyógyító vízzel rendelkezünk. Lehetőségünk van a lelkileg és testileg sokszor elcsigázott nők részére a gyógyszerek, hormonok és mindenféle orvosi beavatkozások helyett egy másik alternatívát nyújtani.

 

Szeretném majd az egész rendezvényt nemzetközi szintre emelni a következő évben (az idei alkalmat egy próba felvezető rendezvénynek szántam volna), ezért felkerestem dr. Szegedi Andreát, aki az Oroszországban működő nemzeti idegenforgalmi hivatalok szövetsége (ANTOR, amely 45 ország szakmai képviseletét foglalja magába) soros elnöke volt két évig a Magyar Turizmus Zrt. oroszországi külképviselőjeként , akinek a munkáját hétfős elnökség segítette (Ausztria, Lengyelország, Litvánia, Katalónia, Málta, Dubai, Marokkó ). Ő a turisztikai kapcsolatok fejlesztésében nyújtott eredményes tevékenységéért több díjat, nemzetközi elismerést is kapott. Számomra nagyon megtisztelő volt, hogy Budapesten személyesen fogadott , és hogy a rendezvény ötlete nagyon tetszett neki. Egyeztetésünk során felajánlotta, hogy a „Harka Hete” nemzetközi szintre történő emelésében segítséget ad.

 

Tisztelt Harkányi Lakosok!

 

A „Harka Hete” az én kezdeményezésem, amelyen bizonyíthatóan január óta dolgoztam. Számomra rendkívül elszomorító, hogy miközben a település többségi irányítói látványosan és látszólagosan a helyi idegenforgalom mellett nyilvánulnak meg, csak azért, hogy nehogy a Harkányban ellenzéki szerepre kényszerült jobb oldali politikai erő képviselőihez köthető program megfelelően valósuljon meg, inkább a többségi városvezetés technikai és egyéb módon lehetetleníti el ennek az újszerű, és más fórumokon (pl.: Magyar Turizmus Zrt. ) nagy tetszést kiváltó idegenforgalmi rendezvénynek az útnak indítását. Pedig meggyőződésem, hogy hosszútávon az erre az alkalomra érkező vendégeinknek jó esetben gyermekáldást, de mindenképpen pozitív élményeket, míg a városunknak extra vendégéjszakákat és fürdő bevételeket adó, a „fürdőváros” képét tovább erősítő eseményt jelenthetett volna a teljes „Harka Hete” programsorozat.

 

Képviselőtársam, Poller Roland által kitalált és lebonyolított „Hőlégballonos Hétvége” is nagyon színvonalas program volt, de annak a szerződései is az utolsó pillanatban lettek aláírva, így nem lehetett rendesen meghirdetni sem. Ha nincs megfelelően propagálva egy rendezvény, akármilyen színvonalas is, nincs sok vendég sem, és amíg nincs aláírt szerződés, szponzorokat sem lehet találni.

 

Sajnos itt Harkányban előbbre való azt a látszatot kelteni, hogy a FIDESZ-hez köthető képviselők szórják a pénzt, minthogy a városnak jó legyen. Továbbá szeretném, ha megszűnne az a rutin, hogy felelőtlenül lemondunk rendezvényeket és lejáratjuk vele a városunkat. Engem felháborít az a rendszeressé váló gyakorlat is, hogy például egy bizottsági ülésen megszavazunk egy határozatot, ami utána nincsen betartva. Esetemben érthetetlen, hogy miért akadályozzák a munkámat, amikor nemzetközi viszonylatban minden ötödik pár meddőségi problémákkal küzd, és a gyógyvizünkkel 40%-os sikerrel gyógyítja a meddőséget, miért nincs tele a város fiatalokkal? Ezzel az adottsággal, ami nekünk van igen nagy művészet és luxus, hogy kevés a vendég, mikor az ellenkezője lenne az elvárható.

 

Tisztelt Érdeklődők!

 

Végezetül itt szeretném jelezni, hogy mivel minden önkormányzati képviselőnek 500.000 forint keret áll a rendelkezésére, amelyet eldönthet, hogy mire fordít, én így a „Harka Hete” programban szereplő pünkösdi hagyományőrző nap és a flamencoest rendezvény költségeit kívánom ebből a keretből rendezni. Bár a Zséda koncert mások halogatása okán elúszott, így az egész programsorozat sérült, de örömmel tudatom, hogy többek között szerepelni fog majd Keck Mária profi flamencotáncos is, akinek Spanyolországtól Japánig vannak fellépései, és aki bizonyára nagy sikerű előadással fog bennünket megörvendeztetni.

 

Várok-várunk minden látogatót sok szeretettel!

 

Nagyon köszönöm azok segítségét, akik a szervezési munkám folyamatos nehézségei ellenére pártolták eddigi tevékenységemet, és ötleteikkel, kapcsolataikkal, személyes befolyásukkal, emberi hozzáállásukkal támogatták ebbéli működésemet!

 

Üdvözlettel :

Kiss-Kálmán Éva

önkormányzati képviselő

FIDESZ

Harkány , 2014. május 29.